Tegnap volt az utolsó munkanapom. Vegyes érzésekkel telt a nap. Fura volt csütörtök reggel kikapcsolni az ébresztést. Egész nap azon gondolkodtam, mit kell még elintéznem, mit felejtettem el, meg ilyesmik. Azt hiszem mindent a lehető legnagyobb rendben hagytam magam mögött. Ennek ellenére lesznek problémák, mert nem igazán tudtam átadni a munkámat másnak. Végül is 2-en fogják csinálni a munkámat a sajátjuk mellett. Ebből az egyik kolleganő épp szabira ment, mikor megtudta, hogy őt szemelték ki, és másfél óránk volt átbeszélni a dolgokat. Számítok telefonhívásokra. :-) A kollegák elbúcsúztattak, aranyosak voltak. Már több, mint két hónapja bejelentettük, hogy megyek, mégis volt, aki csak tegnap tudta meg. Nem túl pletykás a társaság. :-) Másrészről nagy kő esett le a szívemről. Aludtam is 10 órát olyan mélyen, mintha fejbe vertek volna. :-)
Már nincs visszaút. Úgy tervezem, pihenek itthon 2-3 hetet, közben fejvadásszal keresek munkát kint. Nem félek, hogy nem fogok találni. Az első fél évet arra szánom, hogy belejöjjek az angolba, utána próbálok csak meg „rendes” munkát találni, addig bármi jó.
Angliai életemről külön blog fog szólni, mert bár az Ausztrália felé vezető út szerves része, mégis önálló fejezet. Ha meglesz a cím, közzéteszem.
1 megjegyzés:
Szia Encók!
Na, alakul a dolog!
Sok sikert! Várom a másik blog linkjét. :-)
Üdv: Csabi
Megjegyzés küldése