2005/01/23

Bevezetés

Régóta gondolkodom arról, hogy el kellene hagyni Magyarországot. Akkor merült fel ez a kérdés először, mikor minden indok nélkül munkanélkülivé váltam, és esélyt sem láttam arra, hogy kapcsolatok nélkül a hamburgersütögető karriernél többre vigyem. Nem mintha bármi baj lenne a hamburgersütéssel, csak hát nem igazán azt képzeltem el magamnak. Meg aztán megfordult a fejemben, hogy jó lenne majd egyszer egy gyerek, de ahhoz kellene egy olyan anyagi biztonság, amit ma Magyarországon nem egyszerű megteremteni. A munkaadók nem igazán tartják szem előtt a Munka Törvénykönyvét, és gyakorlatilag azt csinálnak az emberrel, amit nem szégyellnek. Nem igazán szerencsés gyermeket vállalni, mikor bármelyikünket bármikor kirúghatják.
Na, miután mindezt így szépen végiggondoltam(tuk), felötlött a gondolat, hogy talán ki is lehetne vándorolni. A hova kérdésre viszonylag gyorsan, 1-2 hét alatt megszületett a válasz. Az angol nyelvterület adott volt, mivel más nyelven semmit nem gagyogunk. Ez eléggé beszűkítette a lehetőségeket: USA, UK, Kanada, Ausztrália. Vegyük sorba mi miért, vagy miért nem. USA egyáltalán nem vonz. Ha már megyünk, olyan helyre megyünk, aminek kultúrája közel áll hozzánk. UK közel van, könnyen lehetne tartani a kapcsolatot a családdal, de a klímája nem igazán tetszik. Nem szeretjük annyira a mindennapi esőt. :-) Kanada, na ez jó, tetszik a kultúra, már amennyire innen megítélhető, van kint ismerős, de az a rész, ahova menni lehetne, elég kicsi. Franciául nem beszélünk, és jó lenne valami kevésbé hideg helyre menni, vagyis ez csak a délnyugati rész lehet. Ausztrália: jó meleg van (egyre kevésbé szeretem a hideget), kedvesek az emberek, multikultúrájú az ország, nem nézik ki az újonnan jövőket. Igaz, hogy messze van, és a család nem fog tudni gyakran jönni, de hát valamit valamiért.
Ekkor kezdtük nézegetni, hogy milyen feltételek kellenek a kijutáshoz. Én akkor még bőven munkanélküliként itthon voltam, ráértem olvasni, böngészni a netet. Ráakadtam Bertók Zoli honlapjára, amit alaposan átolvastam, onnan jutottam a prímlistára. Az archívumot úgy 3-4 napig tartott elolvasni napi 6-8 órában. No ekkor, már egészen biztosak voltunk benne, hogy menni kell. A párom villamosmérnöki diplomáját kell elfogadtatnunk informatikusnak (hála a magyar oktatási rendszernek, az informatikusoknak villamosmérnöki diplomát adnak), amihez kellett még két és fél év szakmai gyakorlat. No nem baj, legalább lesz idő megtanulni angolul olyan szinten, ami kell. Csakhogy időközben az útjaink szétváltak.
Ezzel kis híján le is mondtam a kivándorlásról. Az ápolónői képzettségemet nem tudom elfogadtatni az oktatási rendszerek közti nagy különbség miatt. Az informatikusit meg a gyakorlat hiánya miatt. Soha nem dolgoztam informatikusként. Ekkor szerveződött a Kossuth Múzeumhajóra egy találkozó, ahol felmerült egy lehetőség, mint végső menedék. Ha sikerül egy NAATI fordítói vizsgát letennem, megvan a szakma, amit már elismertetni sem kell, mivel eleve ausztrál szervezet adja ki. Sajnos mire az angolomat felviszem olyan szintre, betöltöm a 30-at. Így kell majd még 3 évet fordítóként dolgoznom, hogy azt az 5 pontot pótoljam, amit a korommal vesztek. Ez még odébb van, most az angol nyelv intenzív tanulásánál tartok. Persze, ha mindez meglesz, még mindig felemelhetik a ponthatárt, amit majd csak 100.000 AUD befektetéssel tudok megváltani. Na, ez most abszolút kivitelezhetetlennek látszik, bár talán lehet rá kölcsönt felvenni… Majd meglátjuk. Még nagyon sok víz fog lefolyni addig a Dunán.
A kiszemelt város, ahova készülök: Adelaide. Persze ez még képlékeny nagyon. Az biztos, hogy Sydneybe nem akarok menni. Nem akarok nagyvárosban élni. Budapestből ez a 15 év bőven sok volt. A családom meglehetősen vegyesen áll a terveimhez. Anyukám, mikor még úgy volt, hogy nem egyedül megyek, nem örült, de úgy volt vele, hogy ha nekem ott jobb, akkor menjek. Most ez teljesen megváltozott. Minden eszközzel próbálja kiverni a fejemből a kivándorlást, különösen olyan messzire nem akarja, hogy menjek. Apukám csendes mosollyal nem hisz benne, hogy valaha is összejön. A bátyám örülne neki, ha mehetne nyaralni AU-ba, az a gondolat, hogy esetleg az idős szülőkről neki kell majd gondoskodni, nem igazán dobja fel. Anyukám egyik fő érve szintén az, hogy ki fog róluk gondoskodni, ha én kivándorlok. Lehet, hogy kegyetlennek hangzik, amit most írok, de nem rendelhetem alá annak az életem, hogy majd egyszer ők betegek lesznek, és nekem akkor ott kell lenni. Ha feladom emiatt az álmaim, azt sem nekik, sem magamnak nem fogom megbocsátani. Szóval menni kell, ha sikerül, aztán majd meglátjuk.