2005/12/07

Tervek

Sok víz lefolyt a Dunán, mióta utoljára írtam. Az angoltanár bevált. Továbbra is jók az órák, meg vagyok elégedve. Persze 5-10 perceket ő is lecsíp az órákból időnként, de ez itt olyan természetes, hogy nem lehet rajta fennakadni.

Van újabb cicám is. Ezzel a költségek nagyon megnövekednek, de hát itthon mégsem hagyhatom.

Úgy néz ki, októberben kimegyek Angliába a bátyám után. Úgy tervezem, hogy nem jövök már vissza, de a biztonság kedvéért, csak fizetés nélküli szabit fogok kérni kilenc hónapra. 1-2 hónapot szeretnék nyelviskolában tölteni. Elengedhetetlen, hogy találjak munkát, mert biztosan nem lesz annyi félretett pénzem, hogy fenn tartsam magam. Viszont ezt is igyekszem a magam javára fordítani. Emberek közt mozogva, biztos megtanulok jól beszélni, és talán AU-ban is jobban veszik ki magát egy brit ajánlólevél, mint egy magyar. Másrészt tőkét kell gyűjtenem, mert itthon biztos nem tudok összespórolni annyi pénzt, amennyit fel kell majd mutatnom a vízumhoz, meg az egyéb díjak, cicák kivitele is horribilis összegeket fog eredményezni.

Megkérdeztem a tanárt egy olyan óra után, mikor nem voltam elégedett a teljesítményemmel, van-e egyáltalán esélyem a vizsga letételére. Szemrebbenés nélkül azt mondta: Persze. Jól esett. Mikor nem vagyok nagyon fáradt, és egész jól mennek a fordítások, akkor egészen bizakodom, máskor meg elkenődöm. Sokat fejlődtem az kétségtelen. Eddig viszont-sajnos- csak egyetlen házimat kaptam vissza úgy, hogy nem volt benne hiba. Persze egyre kevesebb hibával dolgozom, meg a szöveg nehézsége sem egyforma, de haladok.

Néhány napja derült ki, hogy Dél-Ausztrália kormánya támogatja a bevándorlókat, így elég egy év gyakorlatot felmutatni, megkérvényezni a támogatást, utána lehet benyújtani a vízumkérelmet. Ez nem állandó lakosi vízum, hanem 2 évre szóló ideiglenes vízum. Zoli szerint nem teljesen tisztázott, hogy lehet állandó lakosira váltani, de ezen ráérek majd akkor gondolkodni, ha kiértem. Ha minden jól megy, és nem szűkítik a támogatott szakmák körét stb., akkor csak 2,5 év van hátra az indulásig. Egyetlen korlátozás van a vízumhoz, ott kell élni és dolgozni két évig, ahol kérvényeztem, esetemben nem hagyhatom majd el (szabadságon kívül persze) Dél-Ausztráliát. Mivel egyébként is ott szeretnék élni, ez nem gond. Mivel 2 évvel korábban indulhatok elvileg, gyorsabban kell összeszednem a pénzt, ezért mostantól vajas kenyéren kell élnem. Persze csak képletesen, de erősen meg kell húzni a nadrágszíjat. Legalább igazán értékelni fogom, mikor kijutok. Ez egy olyan projekt, amit tényleg csak a magam erejéből csinálok végig.

2005/09/10

Újabb tanár

Megvan az új angoltanárom. Nem elsőre sikerült, de nem kellett sokat válogatni. Nem engedhetem már meg magamnak, hogy olyanokhoz járjak, akik nem tanítanak jól, vagy csak nem kerülünk egy hullámhosszra. Eddig Ő a legjobb, mióta Ausztráliába készülök. Tanulunk jó sok, a mindennapi életben használt kifejezést. Ideadta a könyvet, hogy fénymásoljam le. Meg otthon fordítok írásban, az órán meg Örkény egyperceseket szóban. Az első tanár, aki vállalta, hogy hagyjam ott a fordítást, majd átnézi. Vagyis nem a fizetett időből megy. Majd meglátjuk, hogy így milyen lesz, hiszen átbeszélni mindenképpen át kell. Meg sokat beszéltet is. Egyik tanár sem vette a fáradtságot, hogy odafigyeljen arra, hogy beszélnem is tudni kell azért. Hetente 3x megyek másfél órákra. Ehhez jön még a házi feladat elkészítése. Fárasztóak az órák. Tegnap este a végén, már alig tudtam megszólalni, és gyakran olvastam félre a szöveget. Nem baj, hozzá kell szoknom a terheléshez. A vizsga sem lesz sétagalopp. Ja és, nem hol itt-hol ott tanulunk, hanem megyek hozzá, ahol ő otthon van, én kicsit feszélyezve, ezzel is rákényszerítve arra, hogy figyeljek oda jobban. És nem az ölemben kell írni, hanem asztalon. Talán kis dolgok ezek, de nagyon sokat számítanak.

2005/08/18

Próbavizsga

Túl vagyok azon a bizonyos próbavizsgán. Nem voltak éppen ideálisak a
körülmények. A tanár nem vette a fáradtságot, hogy megfelel? hosszúságú
szöveget hozzon, így a 250 helyett 320 szavas volt. Persze id?
ugyanannyi rá. Aztán meg nem a legkellemesebb a földön ücsörögve, egy
mappával az ember ölében írni, olvasni, szótárazni. Azért nem lett
vészes, de még van hova fejl?dni.
Id?közben volt fórumos találkozó is. Nagyon jól éreztem magam. Örülök,
hogy újabb embereket ismertem meg, akikkel közös a cél. Ahogy
beszélgettem, az derült ki, hogy én maradtam egyedül, akinek Adelaide az
álomállomás. Persze tudom, minden út Brisbanebe vezet, de én nem nagyon
szeretem a meleget, a bort viszont igen. :-)
Még egy dolog történt, ami végül is lehet jó is, meg rossz is. Majd az
id? eldönti, hogy melyik. Szóval az angoltanárom közölte, hogy vidékre
szándékozik költözni, jó messzire, így keressek magamnak másik
felkészít? tanárt. Olyan tanárra volna szükség, aki ismeri ezt a
vizsgát, és készített már rá fel másokat is. Márpedig ilyen tanárt csak
egyet tudok elérni. Remélem vállalja majd a felkészítést. Szeptembert?l
heti három alkalom volna ideális. Mondjuk azt nem tudom, hogy energiával
hogy fogom bírni, de remélhet?leg csak fél évr?l van szó. Most jöttem
vissza két hét szabiról. Remélem sikerült feltölt?dnöm annyira, hogy ne
jelentsen gondot 2-3 hónap intenzív tanulás.
Azon morfondírozom mostanában, hogy miután a bátyám kimegy Angliába
dolgozni, és már mindenki megtette a tiszteletlátogatásait, rendesen
berendezkedett, és nem okozok nagy z?rt azzal, ha odaköltözöm, ki
kellene menni hozzá legalább egy fél évre. Mondjuk 2 hónap intenzív
nyelviskola, aztán megpróbálni valami munkát találni. Ha összejön
hosszabb ideig is maradhatnék. Persze nem feltétlenül a bátyám nyakán.
De ez még csak a messzi jöv?r?l sz?tt álom, ami sok küls? tényez?n is
múlik. Majd meglátjuk hogy alakulnak a dolgok. Annak már utánanéztem,
hogy Reggelinek a megfelel? orvosi igazolások mellett nem kell
karanténba mennie. Milyen jó is, hogy EU ország lettünk. :-)

2005/06/15

Semmi sem történik

Kicsit elfáradtam. Már egy hete nem vettem kezembe semmit, ami angol, pedig ma próbavizsgát írok a tanárnőnél. Kíváncsi vagyok, hogy sikerül. Sok jóra tulajdonképpen nem számítok. Majd kiderül.
Az utóbbi egy hét inkább kézműveskedéssel telt. Vettem hozzávalókat a szalvéta technikához, és azzal kezdtem ügyeskedni. Az első darab egész jól sikerült, bár a lakkozás még hátra van. Egy lekerekített sarkú fadobozt vontam be virágos-írásos szalvétával. :-)
Jól esne már a nyári két hetes szabi, de majd csak augusztus elején mehetek.

2005/05/30

Talán, kéne

Érdekes dolgot mondott ma az angoltanárom. Miután egy oldalnyi szövegben két helyen is félrefordítottam, azt mondta egy egyszerűbb szöveg esetén már lehet, hogy átmennék a vizsgán. (Láttunk példaszövegeket, amit a vizsgaközpont küldött.) Hát ez erős túlzásnak tűnik. Persze jól esett nagyon. :-) Azért sokat kell még gyakorolni.
Most úgy tervezem, szeptembertől meg kellene emelni az óraszámot heti háromra. A másik nagy elhatározásnak annak kellene lennie, hogy szavakat kellene tanulni. Nem véletlen a feltételes mód. Nagyon utálok szavakat tanulni. Ez mondjuk nem kifogás, meg az sem, hogy az olvasmányokból azért ragad rám valami.

2005/05/20

Make the Move

Tegnapelőtt csomag érkezett Adelaide-ből. Sajnos nem az orvosi vizsgálatra kérő levél, de az még nem is jöhetett. :-) Szóval kb. két hete kértem egy ismertetőt a dél-ausztrál kormánytól ( http://www.southaustralia.biz/move/ ) Adelaide-ről és az államról. Ez érkezett meg. Van benne térkép, ami hamarosan a szobám falát fogja díszíteni, hogy a CÉL mindig szem előtt legyen. Van két újság a csomagban. Magazinszerű kivitel egy csomó tudnivalóval Dél-Ausztráliáról. Rengeteg hasznos infó az odatelepülni vágyóknak. Rendőrség, kórház iskola stb. címei telefonszámai, rengeteg ingatlanügynök és bútorbolt hirdetése. És egy CD. Úgy isten igazából nem néztem még meg. Kell egy nyugalmas nap, amikor csak ezzel foglalkozom. Majd a hétvégén szánok rá néhány órát. Sajnos egész napnyi időm nem lesz. :-(

2005/05/04

Új tanár

Új angoltanárhoz járok. Akkor nem így gondoltam, de végül is jó, hogy az előző tanárom lemondta az órákat. Most kifejezetten fordításra készülünk. Hát nem tudom… Nem megy rosszul, de azért a Time-ban lévő cikkeknél előfordul egy-egy értelmezési hiba. Egyszerűbb magazinokból való cikkek fordítása egész jól megy. Azért sokat kell még fejlődnöm, sok-sok oldalnyi szöveget lefordítani, mire készen állok a vizsgára. Közben utánanéztem, hogy milyen képesítés kell Magyarországon a fordításhoz. Leginkább semmilyen. A szakfordítói tevékenység van csak képesítéshez kötve, sima fordító az lehet, aki bírja a nyelvet.
Van egy macsekom, Reggeli. Érte egy nem is kis baleset. Mikor az orvosnál voltunk kérdeztem, be kell-e jegyezni a műtétjét az oltási könyvébe, mert hát én őt is el akarom majd vinni magammal. Kérdezte, hova. Mondom, Ausztrália a cél. Azt mondta macerás lesz. Nagyon sok vizsgálat kell, olyan is, amit itthon el sem végeznek, ki kell küldeni a mintát Németországba. Kezdhetek úgy számolni, hogy a macska kivándorlása többe fog kerülni, mint az enyém. Nem sajnálom rá a pénzt, csak össze kell gyűjteni. Amitől jobban félek az az, hogy lehet-e majd látogatni a karanténban, illetve hogy hol van karantén. Mert teszem azt csak Sydney környékén van, akkor addig nem mehetek Adelaide-be, amíg Reggelit ki nem engedik. Nem mintha olyan közel lenne az időpont, hogy csak ez járjon az eszemben, de néha szoktam tűnődni a dolgon.

2005/01/23

Bevezetés

Régóta gondolkodom arról, hogy el kellene hagyni Magyarországot. Akkor merült fel ez a kérdés először, mikor minden indok nélkül munkanélkülivé váltam, és esélyt sem láttam arra, hogy kapcsolatok nélkül a hamburgersütögető karriernél többre vigyem. Nem mintha bármi baj lenne a hamburgersütéssel, csak hát nem igazán azt képzeltem el magamnak. Meg aztán megfordult a fejemben, hogy jó lenne majd egyszer egy gyerek, de ahhoz kellene egy olyan anyagi biztonság, amit ma Magyarországon nem egyszerű megteremteni. A munkaadók nem igazán tartják szem előtt a Munka Törvénykönyvét, és gyakorlatilag azt csinálnak az emberrel, amit nem szégyellnek. Nem igazán szerencsés gyermeket vállalni, mikor bármelyikünket bármikor kirúghatják.
Na, miután mindezt így szépen végiggondoltam(tuk), felötlött a gondolat, hogy talán ki is lehetne vándorolni. A hova kérdésre viszonylag gyorsan, 1-2 hét alatt megszületett a válasz. Az angol nyelvterület adott volt, mivel más nyelven semmit nem gagyogunk. Ez eléggé beszűkítette a lehetőségeket: USA, UK, Kanada, Ausztrália. Vegyük sorba mi miért, vagy miért nem. USA egyáltalán nem vonz. Ha már megyünk, olyan helyre megyünk, aminek kultúrája közel áll hozzánk. UK közel van, könnyen lehetne tartani a kapcsolatot a családdal, de a klímája nem igazán tetszik. Nem szeretjük annyira a mindennapi esőt. :-) Kanada, na ez jó, tetszik a kultúra, már amennyire innen megítélhető, van kint ismerős, de az a rész, ahova menni lehetne, elég kicsi. Franciául nem beszélünk, és jó lenne valami kevésbé hideg helyre menni, vagyis ez csak a délnyugati rész lehet. Ausztrália: jó meleg van (egyre kevésbé szeretem a hideget), kedvesek az emberek, multikultúrájú az ország, nem nézik ki az újonnan jövőket. Igaz, hogy messze van, és a család nem fog tudni gyakran jönni, de hát valamit valamiért.
Ekkor kezdtük nézegetni, hogy milyen feltételek kellenek a kijutáshoz. Én akkor még bőven munkanélküliként itthon voltam, ráértem olvasni, böngészni a netet. Ráakadtam Bertók Zoli honlapjára, amit alaposan átolvastam, onnan jutottam a prímlistára. Az archívumot úgy 3-4 napig tartott elolvasni napi 6-8 órában. No ekkor, már egészen biztosak voltunk benne, hogy menni kell. A párom villamosmérnöki diplomáját kell elfogadtatnunk informatikusnak (hála a magyar oktatási rendszernek, az informatikusoknak villamosmérnöki diplomát adnak), amihez kellett még két és fél év szakmai gyakorlat. No nem baj, legalább lesz idő megtanulni angolul olyan szinten, ami kell. Csakhogy időközben az útjaink szétváltak.
Ezzel kis híján le is mondtam a kivándorlásról. Az ápolónői képzettségemet nem tudom elfogadtatni az oktatási rendszerek közti nagy különbség miatt. Az informatikusit meg a gyakorlat hiánya miatt. Soha nem dolgoztam informatikusként. Ekkor szerveződött a Kossuth Múzeumhajóra egy találkozó, ahol felmerült egy lehetőség, mint végső menedék. Ha sikerül egy NAATI fordítói vizsgát letennem, megvan a szakma, amit már elismertetni sem kell, mivel eleve ausztrál szervezet adja ki. Sajnos mire az angolomat felviszem olyan szintre, betöltöm a 30-at. Így kell majd még 3 évet fordítóként dolgoznom, hogy azt az 5 pontot pótoljam, amit a korommal vesztek. Ez még odébb van, most az angol nyelv intenzív tanulásánál tartok. Persze, ha mindez meglesz, még mindig felemelhetik a ponthatárt, amit majd csak 100.000 AUD befektetéssel tudok megváltani. Na, ez most abszolút kivitelezhetetlennek látszik, bár talán lehet rá kölcsönt felvenni… Majd meglátjuk. Még nagyon sok víz fog lefolyni addig a Dunán.
A kiszemelt város, ahova készülök: Adelaide. Persze ez még képlékeny nagyon. Az biztos, hogy Sydneybe nem akarok menni. Nem akarok nagyvárosban élni. Budapestből ez a 15 év bőven sok volt. A családom meglehetősen vegyesen áll a terveimhez. Anyukám, mikor még úgy volt, hogy nem egyedül megyek, nem örült, de úgy volt vele, hogy ha nekem ott jobb, akkor menjek. Most ez teljesen megváltozott. Minden eszközzel próbálja kiverni a fejemből a kivándorlást, különösen olyan messzire nem akarja, hogy menjek. Apukám csendes mosollyal nem hisz benne, hogy valaha is összejön. A bátyám örülne neki, ha mehetne nyaralni AU-ba, az a gondolat, hogy esetleg az idős szülőkről neki kell majd gondoskodni, nem igazán dobja fel. Anyukám egyik fő érve szintén az, hogy ki fog róluk gondoskodni, ha én kivándorlok. Lehet, hogy kegyetlennek hangzik, amit most írok, de nem rendelhetem alá annak az életem, hogy majd egyszer ők betegek lesznek, és nekem akkor ott kell lenni. Ha feladom emiatt az álmaim, azt sem nekik, sem magamnak nem fogom megbocsátani. Szóval menni kell, ha sikerül, aztán majd meglátjuk.