2006/01/15

Tavasszal lesz a vizsga

Kaptam nemrég egy hívást Anyutól. A családi program úgy alakul, hogy mehetek tavasszal vizsgázni, és majd csak augusztusban kell kivennem szabit a család miatt. Ez azért fontos, mert egymás után kétszer nem engednének el szabira, tehát vagy vizsga, vagy a családi kötelesség. Nekem így jobb. :-)

Preparation kit

Mivel nagy olvasótábor nem áll mögöttem, inkább csak magamnak szolgál dokumentálásul ez a blog. Megkértem a „preparation kit”-et a vizsgához, a pénzt már le is emelték a számlámról. Kb. 2 hét mire ideér. Elolvasás után már célirányosan szeretnék majd készülni a vizsgára. Értem ez alatt, hogy adott hosszúságú és kb. adott nehézségű szövegeket kellene majd fordítani, hogy legyen egyfajta rutinom benne. Most a Financial Times, a USA Today és néha a The Times hasábjai kerülnek elém. Remélem, hogy ezek nehezebb szövegek, mint amire a vizsgán számíthatok majd.
Tegnap volt Au listás találkozó. Úgy láttam, hogy morcosan, csalódottan senki nem távozott. Hasznos infókoz jutottam én is. Végső megoldásként felmerült, hogy tanulóvízummal kell kimenni, és ott egy mold-os szakmát kell tanulni. A modl-os szakmák alapvetően a kétkezi szakmák. Lehetnék szakács vagy fodrász esetleg asztalos. :-)
Az egyik macskámtól meg kellett válnom. A fiatalabb macsekot hosszú távon nem lehetett lakásban tartani. Elvittük őt a nagymamámhoz a kertbe. Azóta nem láttuk. Gyönyörű cica, biztos vagyok benne, hogy befogadta valaki.