2010/04/22

Az iskola

Az iskola profilt vált. Ezt lehetett látni már jópár hete. Új kurzusokat indítottak. Ezt bővítésnek állították be, szerintem azonban leépítik a vendéglátói és a fodrász képzéseket. Azok nem hoznak eleget a konyhára, nem vonzzák a diákokat.
A negyedév utolsó napján 8 főállású tanártól vált meg a sulim. Ebből négyet tudok név szerint, azok mind a vendéglátás részlegen voltak, egy olyan, aki tanárnak csapnivaló, de ha megtalálja vele a hangot az ember, akkor jó fej, egy jó, egy nagyon jó (a kedvencem!!!!) és egy olyan, aki engem nem tanított.
Az indított kurzusokat valószínűleg végigviszik még, de a követelmények érezhetően szigorodnak. Ennek én örülök, a suli viszont inkább arra játszik, hogy a diákok is mielőbb kikopjanak és mielőbb megszabadulhassanak a tanároktól, berendezésektől.
Tegnap kaptam egy levelet, amiben megfenyegettek azzal, hogy ha nem fizetem be a tandíjhátralékomat 72 órán belül, akkor feljelentenek a bevándorlási hivatalnál. Felhívtam őket, hogy akkor ezt most mégis hogy gondolják, hiszen én részletfizetést kértem és kaptam, annak meg messze nincs határideje. Az volt a válasz, ez az új eljárás, minden részletfizetőnek ment ilyen levél, csak fizessem be határidőre a pénzt, minden OK. Én meg mondtam, hogy nem tudom értékelni a hozzáállásukat, és nem szeretem, ha ok nélkül fenyegetnek.
Tudom, hogy van a suliban egy magyar lány, aki olvassa a blogot. A fentiek fényében gondold át, hogy ebben a suliban akarsz-e tanulni, illetve a fenti információ nem olyasmi, amit a suli vezetői szeretnének, ha elterjedne, szóval nem tőlem tudod. :)
Amint újabb híreim lesznek, beszámolok.

Baljós előjelek

Meglátogatott a tesóm. Nagyon vártam, mégis elkezdtem félni az érkezésétől.
A következő dolgok történtek:
  1. Úgy megfáztam, hogy csak na, nem volt biztos, hogy rendben leszek, mire jön
  2. Amúgy is haldokló autóm váltója (automata) végleg beadta a kulcsot
  3. A kocsi miatt le kellett mondanom egy munkát
  4. Alaposan leforráztam magam
  5. Elromlott az idő
Úgy volt, hogy 5 napot tölt itt. Az iskola és a munka mellett nem sok időm maradt volna vele tölteni, ezért megbeszéltük, hogy szünetben jön. Én azt hittem, a teljes két hétre, ő meg azt, akkor sem lesz időm rá, hát csak 5 napra. Péntek éjjel kellett volna elmennie. Stimmelt a péntek is meg az éjjel is, de a 0:45-ös indulás azért inkább csütörtök éjjel. Így történt, hogy az 5 napból 4 lett.
Ezt igyekeztünk tartalmasan kitölteni. Első nap voltunk bent az iskolámban, felmentünk az Eureka Toronyba, kicsit sétáltunk a városban, találkoztunk egy barátommal a munkahelyén, majd vacsizni mentünk szintén barátokhoz. Másnap én dolgoztam, de azért egy séta belefért este a St Kilda beachen meg egy süti az Acland streeten. Jó sokat sétáltunk, fájt is a csípőm már hazafelé. Egész nap talpon voltam, plusz 10+ km-t mentünk. A harmadik-negyedik napra Great Ocean Road volt tervezve, de az esti indulás miatt nem kockáztattuk meg. Ehelyett felmentünk a Skyhigh kilátóba, ahonnan tiszta idő esetén messze el lehet látni. Nekünk nem volt igazán tiszta időnk. :) Útba ejtettük Olindát és a dandenongi erdőt. Szép nap volt. (Itt is köszönet Kriszéknek, hogy anno elvittek oda, meg a telefonos útbaigazításért is. )
Az utolsó nap ajándékvásárlással, tandíjbefizetéssel, lóti-futival telt. Mindketten szert tettünk egy-egy ausztrál kalapra. :) Aztán haza, pakolás, egyre kevesebb beszélgetés, nehezült a szívünk, tudtuk, sokáig nem találkozunk megint. Aztán eljött az ideje az indulásnak. Kikísértem a reptérre, ahol vicces módon mégis ő búcsúzott tőlem, mert el akartam érni az utolsó vonatot, ami hazavisz és visszakísért a reptérbuszhoz.
Így szaladt el a négy nap.
Megjegyzés: Amíg itt volt, végig kabátos idő volt. Ahogy elment, rövidujjassá melegedett. Melbourne nem hazudtolta meg önmagát. :D

Barátságok

Jó pár poszttal el vagyok maradva, lassan-lassan pótolom majd őket.

Soha nem voltam jó a barátságok meg- és fenntartásában. Nem volt nagy baráti köröm. Volt azonban két ember, akikkel, tizen, huszon éve barátok voltunk. Mára ez is múltidőbe került. Tudom én, hogy én jöttem el, az én döntésem volt, hogy többé már nem tudunk leülni egy sütire és kibeszélni az élet dolgait, de hát azért e-mail van, telefon van, sőt skype is! Lehetne tartani a kapcsolatot. De ez egyoldalúan nem megy. Az, hogy mindig én írok, mindig én hívok, az egy idő után már felkelti azt az érzést, hogy nekik nincs mondanivalójuk a számomra, már én sem szívesen kezdeményezek, és így szép lassan megszűnik minden kapcsolat. Fáj.
Vannak aztán olyanok, akik soha nem keresnek meg, de tudom, hogy olvasnak. Még csak nem is kommentelnek, de mikor félévente felhívom őket, mondják, hogy követik az életem. Ez jól esik.
És vannak olyanok, akik néha megeresztenek egy emailt, akkor is van idejük gondolni rám és írni két sort, ha sok a dolguk. Pedig ők is olvassák a blogot, a főbb eseményekkel tisztában vannak. Nekik nagyon örülök.
Tudtam, hogy a barátságok átértékelődnek, ha sokáig nem találkozunk, mégsem hittem, ,hogy a legstabilabbak fognak megszakadni.

Szerencsére itt új barátokat találtam.
Nem kesergek azon, ami véget ért, hanem belépek azon az ajtón, ami kitárult. :)