2006/03/01

Putyin az ablak alatt

Putyin, orosz elnök megkoszorúzta ma a Szabadság téren álló emlékművet.Történetesen épp a Szabadság téren dolgozom, így páholyból néztem az eseményeket. A TV és egy másik épület tetején fekete ruhás-csuklyás emberek voltak - gondolom mesterlövészek. A díszszázad emberei jóvalkorábban kijöttek és gyakorolták a vonulást. Kordont vontak egy elég nagy területre, nem lehetett megközelíteni Putyint. Megkértek minket, hogy ne nyissuk ki az ablakokat. Nem is nyitottuk. Az Amerikai Nagykövetségről természetesen nyitott ablakokból, távcsővel figyelték az eseményeket. Az egész koszorúzás 10 percig sem tartott. Lezártak néhány utcát, 9-11-ig nem hagyhattuk el az épületet. Putyin testőrökkel körülvéve sétált át a téren, de a piros szőnyegen rajta kívül csak a koszorúvivők voltak. Tiszta célpont volt. Persze semmi merénylet nem készült, de jó nagy felhajtást csináltak.
Jó lenne majd olyan világban élni, ahol az egyes államok vezetőit nem kell kordonnal, kutyákkal, mesterlövészekkel, testőrökkel védeni, ha a hatalom nem egy-egy ember kezében lenne, ha egy-egy vezető kiesése nem borítaná fel a világ rendjét, ha nem lennének nagyhatalmak, melyek visszaélnek erejükkel és persze, ha nem lennének fanatizálható emberek, akik egy-egy eszme nevében szörnyűségeket művelnek. És most mindjárt felébredek, kinézek az ablakon, látom, hogy az emlékmű körül kordon áll, mert kedves honfitársaim előszeretettel rongálják meg azt, nem tisztelve azon katonák emlékét, akik nem önszántukból harcoltak, és haltak hősi halált idegen földön.

Nincsenek megjegyzések: