2008/03/19

Új tervek

Vannak. Mindjárt le is írom őket. Miután Angliából visszajöttem, azt hittem, hogy minden elrendeződött a párkapcsolatomban, és mégis Magyarországon maradok. Aztán nem így lett. Most új terveket gyártok. Az már körvonalazódott, hogy a korom miatt csak a tanulóvízum jöhet szóba, méghozzá a szakmai tanulmányok. A cukrászatra gondoltam, de Study Go azt javasolta, inkább szakács legyek, mert azzal nagyobb a munkalehetőség. Szintén tőle tudom, hogy 33 éves korom előtt jó lenne elkezdeni a sulit. A hivatalos tanév februárban kezdődik, ami jó egy hónappal van a szülinapom után. Talán belefér. Másrészt a keresztféléves oktatás szeptemberben indul... Mindkét időpont mellett és ellen vannak érvek. Még nem tisztázódott le melyik legyen. Azon is folyik még a gondolkodás, hogy ha a későbbi időpont mellett döntök, visszamenjek-e még pár hónapra Anlgiába tőkegyűjtési céllal. Ez többek közt attól is függ, hogy mit mond az adószakértő. Tőkét az egész tervhez a bátyám fog kölcsön formájában biztosítani. Suliba Adelaidben vagy Melbourne-ben szeretnék járni. Majd meglátjuk, sok intézni és agyalnivaló van még hátra.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Orulok, hogy ujbol irod a blogot. Szakacsokat tenyleg keresnek. Melbourne-ben es Adelaide-ben is rengeteg etterem van (utobbit csak konyvekbol tudom, de Melbourne-ben tenyleg rengeteg van). Sok sikert, irj a fejlemenyekrol!

Névtelen írta...

Szia Encók!

Örülök én is, hogy írtál megint! :-)
Várjuk a továbbiakat! Sok sikert!

Üdv: Csabi