2008/11/17

Szállás, munka, bicikli

Az utóbbi két hétben szálláskereséssel (is) foglalkoztam. Néztem a neten a hirdetéseket és sorra kérdeztem az osztálytársaimat, hogy van-e ötletük. Az egyik koreai lány korábban ajánlott már szállást, akkor nem fogadtam el, mert drágálottam. Azóta tudom, hogy piaci ár volt.(Mielőtt kijöttem 120 dollárban maximáltam a szobára költhető összeget. Úgy számoltam, ez elég kell legyen egy normális szobára egy házban, amit több diák bérel. Nem elég.) Szóval ez a lány térült- fordult és hozott nekem telefonszámokat, sőt fel is hívta őket, hogy mikor tudom megnézni a szobákat. Ezek a belvárosban voltak. Nem önállóan béreltem volna, hanem ketten lettünk volna egy szobában. A múlt idejű feltételes módból kihallatszik, hogy nem ezek egyikében kötök ki. Szóval, mire visszaszóltam az egyiknek, hogy OK, már kiadták a szobát. Addig az volt az egyetlen tiszta lakás, amit láttam. Voltam még a mostanihoz közel, az is eléggé koszos volt, de a pálmát az a ház vitte el, ahol 3 gyerek van 4-8 évesig. A szoba, amit 120 dollárért kínáltak nagyon kicsi volt, két ajtóval, az egyik a házba, a másik a kertbe vezet, ablak viszont nincs. Valami kamraszerűségből alakíthatták át. A gyerekek neveletlenek voltak és akkor is tomboltak, mikor ott voltam. Szóval ez szóba sem jöhetett. Végül az egyik osztálytársam kinyögte, hogy náluk épp üresedik az egyik szoba, ha akarom, megnézem. És úgy is lett. Isi után egyből odamentünk, és tetszett, 140 dollár. Nagy szoba dupla ággyal, tiszta lakásban, közel az étteremhez, ahol dolgozom, és közel az állomáshoz, ahonnan suliba tudok járni. Szóval minden szupernek hangzik. Hogy pontosan mikor költözöm, azt még nem tudom, elvileg hétvégén, mikor a másik srác kiköltözik. A pontos napot majd megmondják.
Munka. Az étteremben kedden kell mosogató, mert valaki lemondta a péntekjét, és aki helyette a pénteket fogja csinálni, nem akar kedden jönni. Így lett nekem kedden este is melóm. Aztán pénteken szólt az egyik lány, akivel dolgozom, hogy a hotelban, ahol szintén dolgozik, keresnek szobalányt, és mivel ő már korábban ajánlott engem, most szóltak neki, hogy értesítsen, mert kell ember. Szombaton fel is hívtam őket, vasárnap már dolgoztam. Meg ma is, és szerdán is megyek. :) Ennyi melóval bőven megkeresem a fenntartásomhoz szükséges összeget. Ha félretenni nem is tudok, de legalább nem a hozott pénzt élem fel.
Nézegettem a térképet, hogy hogy jutok el oda a mostani lakhelyemről és hogy a következőről. Arra jutottam, hogy jó lenne egy bicikli. És láss csodát, valaki a lomtalanításkor kitett két biciklit (egy női és egy férfi) az utcára. Naná, hogy lecsaptam rá. Működőképes bicaj, csak rég nem használták. Lemostam, felfújtam a kerekét, már csak meg kell olajozni, venni sisakot, valami lámpát (el ne üssenek) és/vagy láthatósági mellényt.
A suliból 4 tantárgy eredményeit tudom már. Az elsőről írtam, az 84% lett, a többi emelkedő értékben: 86, 90, 100. A suli jól megy. :)

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hey, látom egészen jól haladnak a dolgaid "odalent". :-)
Ügyes csajszi vagy!

Erika írta...

Gratula! Hihetetlen tempóban haladsz előre! Jó lenne ha képeket is raknál fel! Pusz: E!

Névtelen írta...

Szia ENCÓK!
Régóta figyelemmel olvasom a blogod és néha Olgi barátnőddel is váltok egy-két emailt.
Az ő blogjának hozzászólásában olvastam a bejegyzésed,hogyha suliba megy ki nem kell IELTS.
KIKNEK KELL ÉS KIKNEK NEM ÍRD MEG LÉGYSZI.Én csak 3 hónapos nyelvsuliba mennék Cairnsbe,és nem tudom hol tegyem le,vagyis hol érdemes.
Magyarországon vagy kint Ausztráliában?
Köszi a válaszod.
zsoka1@citromail.hu