2009/01/10

Deja Vu

Érdekes egy dolog ez. Kiskorom óta fordul elő velem (és nyilván mással is), hogy egy-egy élethelyzetben rádöbbenek, ez már megesett velem egyszer. Nem nagy dolgok: egy beszélgetéstördék, egy séta stb. Az utóbbi két hétben kétszer fordult elő velem ilyesmi, pedig évek óta nem tapasztaltam. Kíváncsi vagyok mi és mikor lesz a következő.
Most, hogy már 2 hete nincs net, kicsit honvágyam van. Magyar híreket akarok olvasni, tudni, hogy mi folyik otthon, mi foglalkoztatja az embereket. Úgy érzem magam, mint aki alól kihúzták a széket. Szóval most, mikor ezt a bejegyzést feltöltöm, egyben a hírportálokat is meg fogom látogatni. És megnézem a maileimet, és bejelentkezem az iwiw-re és a facebookra is. Irgum-burgum. Mintha a fél karom hiányozna a net nélkül. Erre mondják, hogy függő. Talán kezeltetnem kellene magam. :) Bár, ha ez az egyetlen "káros" szenvedélyem, az még elmegy, nem?
Sok érdekes dolog nem történt egyébként. Az év utolsó két napján alaposan megfáztam, nyomtam az ágyat pár napig. Most már jól vagyok, a köhögésnek meg a rekedtségnek kell még egy kis idő, mire elmúlik, de ez már semmiben nem akadályoz.
Jövő héten nyit az étterem, végre lesz elfoglaltságom, na meg bevételem. A suliszünetből 3 hét van még hátra. Pár osztálytársammal találkoztam, de nem nagyon jellemző a gyakori összejárás. A 6-os kis brancsunkból 4-ünknek 3 héten belül van a szülinapja. 3 ünneplésen már túl vagyunk, a negyedikkel egyelőre nem tudom, mi lesz.
Unaloműzési szándékkal a tenkönyveimet is elővettem, sőt tanultam is. Ami tankönyvet megkaprunk, és a következő tíz hétnak anyaga lesz, azt el akarom olvasni előre. Vannak olyan dolgok, amikről még soha nem hallottam, és olyanok, amikről már látom, hogy biflázós lesz (pl melyik krumplifajta mire jó, a nyomdázáson túl). Igyekszem értelmesen és élvezetesen felhasználni a rendelkezésemre álló szabadidőt.
Net egy hét múlva lesz, de addig is lehet kommentelni!

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Encók!

Nekem is hasonló lenne a helyzetem, ha nem lenne net (egy ideig). Talán én is függő lennék? :-) De az igazsághoz hozzátartozik, hogy kell is, főleg a Te esetedben. Tartani a kapcsolatot itthoniakkal, meg híreket olvasni, stb. Meg nekünk is kell, a felkészülésben segít. Meg már csak neten keresztül tudsz kivándorlási dolgokat (meg esetleg mást is) intézni. Ez van. Régen ez máshogy volt, vagy sehogy sem volt. Mármint a kivándorlásintézési história. :-)

Amúgy jó hosszú ez a suliszünet, nem? :-) Jó pihenést!

Üdv: Csabi

Névtelen írta...

Szia!

Nem, ez a modern kori függőség nem függőség:)
Nemrég lett nálunk is újra net, vagy 1 hónapnyi egyhelyben topogás után. Telstra. Úgyhogy abszolút megértelek. Sőt, az első házba való költözéskor már ezt egyszer eljátszottuk... ismerős érzés.

Egyébként ingyenesen be lehet iratkozni bármelyik könyvtárba (Brisbane-ben minden "kerületben" van egy városi könyvtár, mindegyikbe érvényes a tagság), ahol napi 1 órát ingyen lehet internetezni. Anno a férjemet is rávettem, hogy iratkozzon be, így ripsz-ropsz két órát tudtam ingyen netezni. Több, mint a semmi.

Üdv,
Krisztina

Tibcsi írta...

Mi volt az a De Ja Vu?
Vagy csak én nem találtam a leírásban?
Tibcsi

Névtelen írta...

olvassa el az egesz blog, nagyon jo