2011/10/01

Három év

Tök fura, hogy már három év eltelt, mióta belefogtam ebbe a kalandba. Annyira nem indult kalandosnak, mint amilyen végül is lett, de ez az ausztrál kormány bevándorlási politikájának változásaival magyarázható.

A három év alatt elvégeztem egy iskolát, szakmát szereztem, abban teljes munkaidős állást.
Szereztem barátokat és ellenségeket És vesztettem is barátokat. Sokat vagyok egyedül, de ritkán vagyok magányos.
Berendezkedtem, egyedül bérelek egy kis lakást, kész vagyok a letelepedésre, ha Ausztrália úgy dönt, kellek neki.
Elkezdtem a magyar jogosítványom ausztrállá váltását.
Voltak hullámvölgyeim és hullámhegyeim. Az előbbiekből valahogy mindig kiküzdöttem magam, az utóbbiaknak meg örülök.
Az angolom is sokat fejlődött, de még mindig nagyon messze van a tökéletestől.
A munkahelyemen megbecsülnek, rám bízták a részleg vezetését, pedig igencsak korlátozott gyakorlattal rendelkezem. (Annyival, amit ott szereztem.)
Sokat változtam, de ami lényeges, az változatlan maradt. Továbbra is igyekszem felelősséget vállalni a döntéseimért és nem másokat hibáztatni, ha valami nem, vagy rosszul sikerül. Azt hiszem erősebb lettem, mint amilyen voltam.
Továbbra is úgy gondolom, hogy életem legjobb döntése volt, hogy belevágtam ebbe az útba.

3 megjegyzés:

András írta...

Az a barát akit elvesztettél, az nem volt barát, ne is bánjad,
és grat a részlegvezetésért :-)

Maria írta...

Kedves Encok,

Gratulalok a harom eves teljesitmenyhez:)Tapasztalataim szerint is nehez de megeri:)

Egyetemi tanulmanyaim reszekent egy dolgozatot irok az ausztraliai magyar blogolokrol es egy kerdoiv kitoltesere szeretnelek megkerni (jomagam is vezetek egy blogot: petereknagyutazasa.blogspot.com)

E-mail cim hianyaban irtam ide, kerlek irjal egy sort a mariagabriellapeter@gmail.com cimre, hogy atkuldhessem a kerdoivet, 24 kerdesbol all es nagyresze csak klikkelos.
Elore is koszonom,
Maria

alwine írta...

Tanulságos utat jártál be. Gratulálok a sikereidhez és kitartás. Többet értél el 3 év alatt, mint más ember akár 10 év alatt.