2009/12/28

Születésnap Cairnsben

Egy kedves barátom november vége felé Cairns-be költözött és december közepén hirtelen felindulásból meghívott, hogy töltsem nála a karácsonyt (ami egybeesik a szülinapommal). Én meg örültem, és meg is vettem a jegyemet másnap. Így esett, hogy itt-tartózkodásom 15. hónapjában láttam valami mást is Ausztráliából mint Melbourne-t és közvetlen környékét.
24-én mentem és 27-én már jöttem is vissza. Sajnos a barátom végig dolgozott 12-15 órákat, szóval sem ereje, sem ideje nem volt velem foglalkozni. Ahogy hazajött csak nézett ki a fejéből szegény. :(
Én viszont kimentem a Nagy Korallzátonyhoz és együtt úszkáltam a halakkal. Fantasztikus élmény volt. Pont olyan, mint amit a dokumentumfilmekben lát az ember. Kristálytiszta az óceán, jó mélyen lelátni.A halak színpompásak és ugyan simizni nem engedik magukat, nem zavarja őket, hogy a sok hülye humanoid ott úszkál köztük és gyönyörködik bennük.
Becsatangoltam a várost, ami nem különösebben nehéz, mivel elég pici. Mivel anyagi lehetőségeim szűkösek, az esőerdőbe nem mentem el. A 3-ból egy nap esett, akkor mezítláb mászkáltam 2 órát a langyos esőben. :)
Szép volt és elég is volt. Cairns nem fehér embernek való. Otthon sem bírtam a párás meleget, de ami Cairnsben van, az gyilkos. Szegény barátom a száraz meleget sem bírja és komolyan aggódom, hogy a munkatempója mellett fél éven belül kikészül. Már most mondogatja, hogy utálja Cairnst. :(

A kép a hajón készült két uszi között.
További képek itt.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!Örömmel olvasom a messzi élményeidet !További sok sikert neked!
Privátban szeretnék töled valamit kérdezni az Angliai munkádal kapcsolatba.Elkérhettem az emailedet?Elöre is köszönöm.

Lajos

Unknown írta...

Boldog szülinapot így utólag!! :)