2010/06/21

Munkakeresés

Most egy időre -remélhetőleg hosszú időre- felfüggesztve. :)
Van most egy tanárom, aki a lelkén viseli a diákjai sorsát és mikor kiderült, hogy legalább ketten is munkát keresünk az osztályból, tartott egy önéletrajz-írás órát és kísérőlevelet is írt velünk. Bátorított mindenkit, hogy vigye oda hozzá az önéletrajzát, és ad tanácsokat. Nem kellett kétszer mondani. Elmondtam neki, hogy miket csináltam és ő feljavította a cv-met. Semmi olyan nem került bele, ami nem igaz, de olyan formát és megfogalmazásokat kapott, amit én magamtól nem írtam volna.
Szóval ezzel az önéletrajzzal és kísérőlevéllel házaltam, meg küldözgettem hirdetésekre. Nem túl sok sikerrel. Aztán egyszer csak jött egy email, hogy menjek interjúra. Én meg visszaírtam, hogy nem jó az időpont, nem lehetne-e egy nappal később, mert hogy suli van. Lehet, nem gond.
Az említett tanárral gyakoroltunk az interjúra, milyen kérdések lehetnek, ilyesmi. Ez egy nagy cég, feltételeztük, hogy az interjú egy irodában lesz, és valami HR-essel beszélek majd.
Nem HR-eshez kellett mennem, hanem egyből ez executive head chef-hez. Semmi nem úgy zajlott, ahogy gyakoroltuk, az egész interjú 10 perc volt, még a kabátomat sem vettem le, nem volt hova tenni. :) Kicsit beszélgettünk. Igazából a chef nem is tudta, hogy megyek, meglepetés volt neki. :) A lényeg, hogy behívtak próbanapra. Egyből 8 órára. Megbeszéltük, hogy én suli mellett csak 2 napot dolgozhatom (8-10 óra/nap), nekik ez nem gond.
A próbanapon aztán kérdezgették, hogy érzem magam. Hát jól!!! Madarat lehetett volna fogatni velem. :) 10 chef és két pastry chef (cukrász) dolgozott aznap. Most vesznek fel embereket, hogy betanítsák őket a szezonra. Szóval először csak azok kérdezgettek, akikkel dolgoztam, majd kicsivel dél után jött az egyik sous chef is, neki is mondtam, hogy minden pillanatot élvezek. 3 körül jött a másik sous chef is, hogy akarok-e több műszakot. Hát hogyne akarnék?! :) Szóval úgy tűnik, tetszettünk egymásnak. Aztán a head chef is úgy ment el, hogy akkor ugye jövök még?
A héten megyek újra. Megkaptam a paksamétát, amit ki kell töltenem hogy fizessenek is. :)
Ez egy olyan cég, ami rendezvényekre szállít ételt. Konferenciákra, céges bulikra, esküvőkre stb.
Nekem ez álommunka. Ez volt az a terület, ami leginkább tetszett a hotelban, ahol gyakorlaton voltunk. Adott, hogy mit, hány emberre és mikorra kell elkészíteni. Tervezhető. Egy-egy ételből sokat kell csinálni, nem egy-egy adagokat rendelésre, mint egy étteremben. Egyelőre ismerkedem a rendszerrel, a kollégákkal, az ételekkel, és a mennyiségekkel.

Azzal, hogy ezt a melót megkaptam, a munkám a magyar étteremben véget ért. Sokat tanultam ott, sok segítséget kaptam a tulajtól, hálás szívvel gondolok rá és az ott töltött időre.

2 megjegyzés:

Csumby írta...

Sok szerencsét !!!!

Emo es Gergely írta...

Szia, mostanra olvastam vegig a blogod, tovabbi sok sikert es kitartast! udv Emo