Igazából már az utazása előtt egy héttel elköszöntünk egymástól, mégis csak most válik véglegessé, hogy tudom, pár óra múlva Shanghaj-ban lesz.
David a legkevésbé sem az esetem. Alacsony, idősebb, mint én, olasz és dohányzik. Mikor ezt elmondtam neki, jót nevetett, és indítványozta, hogy vizsgáljam felül az ideálomat. :)
Nem tökéletes. Messze sem. Mégis ő az első férfi, akit nem akarok megváltoztatni. Tisztelem őt és olyannak szeretem, amilyen. Elfogadom a rossz tulajdonságaival együtt, és ő is engem.
Persze ez nem nagy szó, ha tudja az ember, hogy a kapcsolat csak pár hétre szól, de hiszem, hogy akkor is így lett volna, ha nem megy el.
Nem volt egyszerű a búcsú. Minden perccel, amit együtt töltöttünk csak nehezebb lett. Én megígértem, hogy nem fogok jelenetet rendezni, sírni, ilyesmi. Mikor utoljára találkoztunk ő vágott olyan arcot, mint akit nyúznak. Később, míg vártunk a vonatra, felírta a neveinket egy villanyoszlopra. Nekem csak az a dolgom, hogy időről időre átírjam, ne engedjem eltűnni. Csak, mert ő - saját bevallása szerint - nem romantikus alkat. :D
Nem ígértünk egymásnak semmit, csak azt, hogy kapcsolatban maradunk. Ez rajta múlik. Ő minden elérhetőséget ismer hozzám, én semmit hozzá.
Két év hosszú idő. Mindketten éljük tovább az életünket, nem várunk egymásra. Illetve ilyet egy nő nem tud tenni. Egyszerűen ellenkezik a női nem lényegével. Szóval én várok. Lehet, hogy nem két évet, de míg az érzések tompulnak, biztosan.
Nem merült fel, hogy lemondja vagy elhalassza az útját és az sem, hogy vele menjek. Ez az ő álma, amit végig akar csinálni. Az ő helyében én ugyanezt tenném.
Nem akart érzelmi kötődést. Úgy akart elmenni, hogy nem vágyódik senki és semmi után. Hát ez nem jött be.
Megkért, hogy írjak neki egy cd-t a kedvenc zenéimmel. Megfertőztem őt a Nightwish-sel és Tarja Turunen-nel. Naponta hallgatja ő is.
Olyasmit kaptunk egymástól, amit egyikünk sem felejt el. Akár találkozunk még, akár nem, emlékezni fogunk egymásra.
Minden pillanat ajándék volt, amit vele tölthettem.
David a legkevésbé sem az esetem. Alacsony, idősebb, mint én, olasz és dohányzik. Mikor ezt elmondtam neki, jót nevetett, és indítványozta, hogy vizsgáljam felül az ideálomat. :)
Nem tökéletes. Messze sem. Mégis ő az első férfi, akit nem akarok megváltoztatni. Tisztelem őt és olyannak szeretem, amilyen. Elfogadom a rossz tulajdonságaival együtt, és ő is engem.
Persze ez nem nagy szó, ha tudja az ember, hogy a kapcsolat csak pár hétre szól, de hiszem, hogy akkor is így lett volna, ha nem megy el.
Nem volt egyszerű a búcsú. Minden perccel, amit együtt töltöttünk csak nehezebb lett. Én megígértem, hogy nem fogok jelenetet rendezni, sírni, ilyesmi. Mikor utoljára találkoztunk ő vágott olyan arcot, mint akit nyúznak. Később, míg vártunk a vonatra, felírta a neveinket egy villanyoszlopra. Nekem csak az a dolgom, hogy időről időre átírjam, ne engedjem eltűnni. Csak, mert ő - saját bevallása szerint - nem romantikus alkat. :D
Nem ígértünk egymásnak semmit, csak azt, hogy kapcsolatban maradunk. Ez rajta múlik. Ő minden elérhetőséget ismer hozzám, én semmit hozzá.
Két év hosszú idő. Mindketten éljük tovább az életünket, nem várunk egymásra. Illetve ilyet egy nő nem tud tenni. Egyszerűen ellenkezik a női nem lényegével. Szóval én várok. Lehet, hogy nem két évet, de míg az érzések tompulnak, biztosan.
Nem merült fel, hogy lemondja vagy elhalassza az útját és az sem, hogy vele menjek. Ez az ő álma, amit végig akar csinálni. Az ő helyében én ugyanezt tenném.
Nem akart érzelmi kötődést. Úgy akart elmenni, hogy nem vágyódik senki és semmi után. Hát ez nem jött be.
Megkért, hogy írjak neki egy cd-t a kedvenc zenéimmel. Megfertőztem őt a Nightwish-sel és Tarja Turunen-nel. Naponta hallgatja ő is.
Olyasmit kaptunk egymástól, amit egyikünk sem felejt el. Akár találkozunk még, akár nem, emlékezni fogunk egymásra.
Minden pillanat ajándék volt, amit vele tölthettem.
1 megjegyzés:
Kitartas!
Megjegyzés küldése