2010/09/30

Két év

Sokat tűnődtem azon, mit írjak. Aki követi a blogot, az nagyjából képben van az életemmel úgyis. Egy összegzés mégis kell. Magamnak, ha másnak nem is.
Sok minden történt velem a két év alatt. Sokat változtam. Sokat tanultam. Az iskolában is, az élettől is. Egy nagy leckét nem vagyok hajlandó megtanulni, akárhányszor esem is pofára. Megbízom az emberekben. Borzasztó naiv tudok lenni. :)
Mostanában sokan kérdezték hiányzik-e Magyarország. Pár dolog igen. A gesztenyepüré például, de azért annyira nem, hogy hazavágyjak. Ha Budapestre gondolok, mindig a Ferenciek terén a 7-es busz megállója jut eszembe a Jégbüfé előtt. Sokat álldogáltam ott. Gyönyörű az az épület. Talán a legszebb a fővárosban.
Felhívtam a nagymamámat a születésnapjára, ő azt kérdezte, hogy bírom a távolságot. Elgondolkodtam azon, mennyire relatív is ez. Mikor gyerek voltam, néha vonattal mentünk a dédszüleimhez. 160 km-t öt óra alatt tettünk meg vonattal. Ő már vásárolni sem tud elmenni, a 16 ezer kilométer számára áthidalhatatlan. A repülőgép viszont alig több, mint egy nap alatt megteszi.
Mielőtt kijöttem, megcsináltam a leckém, felkészültem Ausztráliából. A várakozásaim nagyjából 95%-ban teljesültek. Ausztrália olyan, amilyennek elképzeltem. Nincs kolbászból a kerítés. Ha az ember nem dolgozik, nem jut előre. Viszont ha dolgozik, meg tudja valósítani az álmait. Nem adnak semmit ingyen, de minden elérhető.
Két év alatt sokat fejlődött az angolom. Angol anyanyelvű barátaim időnként elfeledkeznek arról, hogy nekem azért ez a második nyelv és szlengbe váltanak, vagy olyan kifejezéseket használnak, amiket nem értek. Ilyenkor visszakérdezek, és néha megkérem őket, hogy magyarázzák el, mit akartak mondani, igazítsák a tudásszintemhez a szókincsüket, vagy tanítsanak. Azért mikor fáradt vagyok a tudásom leesik olyan alap szintre, hogy az hihetetlen. Duncan barátom mondta, olyankor is hívjam fel nyugodtan, ő már félszavakból ért. :D
Találtam barátokat. Soha nem voltam nagy társasági ember, nem volt sok barátom, most sincs. Aki van, arra viszont tudok támaszkodni. Igyekszem nem visszaélni ezzel.
Elvégeztem egy két éves képzést. Mikor kijöttem teljesen mások voltak a letelepedési szabályok. Az akkori szabályok szerint novemberben beadhatnám az állandó lakosi vízum-kérelmemet. Most arra várok, hogy az ideiglenes lakosit beadhassam és a Job Ready Program-on részt vehessek. Állandó lakosiról csak akkor álmodhatok, ha találok egy olyan munkahelyet, ami szponzorál. Mindig benne volt a pakliban, hogy időközben megváltoztatják a szabályokat. Azért rosszul érint, hogy ennyire megszigorították. Nincs mit tenni, az új szabályokat kell követni.
Sokan felvetik azt is, hogy miért nem megyek férjhez. Hát mert Ausztrália álom, nem rémálom! A problémáim nem megszűnnének, hanem megszázszorozódnának egy érdekházasságtól. Ez akkora áldozat lenne részemről, amit nem fogok meghozni. Pokollá tenném a másik ember életét is. Nem lenne fair.
Nagyon szeretnék már önállóan élni. Azzal, hogy csak egy szobát bérlek egy házban, rengeteget spórolok, de már fuldoklom tőle. Azt hiszem, öreg vagyok már ehhez. :) Ha maradhatok, ez lesz az egyik legsürgetőbb probléma, amit meg kell oldanom.
Szeretem Ausztráliát. Szeretek itt élni. A mindennapjaim sokkal boldogabbak itt. Anyukám eleinte abban reménykedett, hogy nem tetszik majd és hazamegyek. Ő is érzi, hogy jó nekem itt, most már drukkol, hogy maradhassak.
Egyetlen pillanatra sem bántam meg, hogy idejöttem. Életem legjobb döntése volt.
Mindenkinek hálás vagyok, aki hozzájárult ahhoz hogy itt lehessek, és azoknak, akik az itteni életemet segítették/segítik. Köszönöm, barátaim.

4 megjegyzés:

Unknown írta...

Ezt jó volt olvasni!

Remélem, hogy továbbra is szépen haladsz majd előre a megálmodott úton!

Csumby írta...

hajráhajráhajrá! Semmi sem lehetetlen! :)

András írta...

Kitartás, nagyon jó csinálod!
És http://mofarguru.blogspot.com/2010/10/koszonom.html

Mónika írta...

Valamikor én is készültem Ausztráliába, helyette viszont férjhez-mentem, majd két év múlva elváltam...
Már nem szidom magam, akkori rossz döntésem miatt, mert most úgy érzem, hogy életem beteljesedett!

Kitartást, kívánok neked!