2008/06/07

Tandíj

Lassan ugyan, de alakulnak a dolgok.
Tegnap átutaltam a tandíjamat az AUStudynak. Jól megszívtam, mert mikor a koronát kellett váltanom, baromi erős volt a forint, most, hogy AUD kellett, meg zuhanórepülésbe váltott. Jó sok pénzt vesztettem az árfolyamon, de ez van. Mostantól nem sürgős a váltás, ki tudom várni, hogy mikor éri meg. A bank is szivat egyébként, mert a meghírdetett árfolyamnál rosszabban váltották az utalásnál a pénzt. Erre azért rákérdezek, hogy hogy is van ez.
A munkáltatói igazolás lehet még zűrös, mert, ha vízumhoz kérem, alá kell íratni a főnökömmel, amit el akarok kerülni. Azt az ötletet kaptam, hogy az EU-s TB papírhoz kérjem, akkor az rajta kell legyen, hogy nem állok felmondás alatt, és nem is szúr szemet senkinek. Ezt fogom tenni.
Amint megvan a sulitól a visszaigazolás, hogy befizettem, lekérhetem a bankoktól, hogy mekkora "vagyon" áll rendelkezésemre. Ha minden jól megy, még ebben a hónapban beadom a vízumkérelmet és július elején meg is kapom. Akkor még a repülőt kell intéznem meg a felmondást.
Meg rengeteg egyéb dolgot, de akkor a lényeg már megan.
Jövő szombaton utazunk Törökországba. A szüleim, az unokahúgom meg én. Kíváncsi vagyok, milyen lesz. A szememet még nem érheti napfény, szóval a napszemcsi és szalmakalap kombó állandóan viselendő. Érdekes lesz így a tengerparton egy kacsa típusú 12 évessel és két vizet kevéssé szerető nyugdíjassal. Ma voltam bent az utazási irodában megtudni, hogy mégis mikor indul a gép, meg hogy honnan. Hát hajnali fél 6-kor van gyülekező. Még jó, hogy közel lakom a reptérhez. Ejh, a Havanna lakótelepnek is megvannak a maga előnyei. :) Mondjuk egyébként sincs semmi bajom a lakhelyemmel, csak messze van mindentől (kivéve ugye a repteret).
Igyekszem jelentkezni, amint van újabb történés.

Nincsenek megjegyzések: