2008/10/15

Elmaradás

Pár dolog történt, van mit pótolni a blogban. Az előző bejegyzés óta használtam még párszor a tömegközlekedést. Nem is olyan tiszta. :( Az ülések itt is mocskosak.
Heti egy este már van munkám. Felszolgálok az egyik magyar étteremben. E mellé keresnem kell még, mert a bérletem árát fedezi meg még egy kicsit pluszban. Elkeseredve nem vagyok, mert még csak 2 hét telt el az érkezésem óta. Kicsit kell aklimatizálódi az új földrészhez, megismerni a helyet és a szokásokat. A helyi junkmailek között van egy heti megjelenésű hirdetési újság, abban vannak részmunkaidős állások is. A suliban is tesznek ki hirdetéseket időnként.
Megvolt az első tanítási nap is. Na ez egy kicsit csalódás volt. Két tanár tartotta a demó órát, akik elég felkészületlenek voltak. Rendszeresen előttünk beszélték meg, hogy ki mit mondjon, vizslatták az órarendet, ide-oda cikáztak a dolgokban. A táblára szinte semmi nem került fel.
A nagy osztályban 48-an vagyunk (ha jól emlékszem), de ez két csoportra van osztva az elméleti és gyakorlati oktatáson. Az egyik tanárunk egy lengyel nő, a másik egy aussie fickó (én az utóbbihoz tartozom). Szépen elmondták, hogy mit hogy kell csinálni, de mikor elfeledkeztek magukról, ők sem úgy csinálták, ahogy elő van írva. Pedig példát kellene mutatniuk. :( Holnap lesz gyakorlati óra, akkor remélem jobb lesz. Most az is rontotta a dolgokat, hogy sokan késve érkeztek. Oylannyira, hogy volt, aki egyenesen a reptérről jött. A késők eléggé zavarták az órák menetét. A szünetekről is késtek egyesek 10-15 perceket. A tanárok meg a neveinkkel bajlódnak. Megint bevezettem az Eni-t, mondván azt csak ki tudják ejteni.
Tanáraink kiosztották az iskolai igazolványainkat, persze az enyém valahogy nem készült el. Sebaj, nap végére megkaptam én is. Igen ám, de a vouchert, amivel a cipőt lehet venni, másik diáknak adták. Most keresik a diákot, legközelebb pénteken megy be a suliba, akkor megpróbálják vele lebeszélni, hogy a nála lévőt adja le. Én meg mehetek holnap be a suliba, felvenni egy kölcsön cipőt (valaki elhagyta 3 hónapja), majd munka után vehetem vissza. Remek. :(
Szóval pénteken elvileg már én is hozzájutok majd a cipőmhöz. Még jó, hogy pénteken egyébként is megyünk be a városba szétnézni a legnagyobb piacon.
Ma is voltunk Krisszel körülnézni a városban. Illetve én néztem, ő meg vezetett. Pár képet is csinált. Voltunk bent a St Paul Cathedralban. Nagyon szép orgonája van. Az egész katedrális izlésesen van díszítve. Se túl sok, se túl kevés. Igazából főleg csatangoltunk, megnéztünk pár nevezetességet, de nem mentünk be sehova a katedrálison kívül (én nem akartam).
A tankönnyvel jól haladok. Vicces, hogy a tanrendben a 115. oldaltól kezdik olvastatni. Én már csak pár oldalnyira voltam, szóval belehúztam kicsit, és be is értem az aktuális témát.
Időközben megérkeztek a feladott csomagjaim is. Minden épségben ideért. Nagy öröm ez, néhány dolog már hiányzott.

Nincsenek megjegyzések: