2010/04/22

Az iskola

Az iskola profilt vált. Ezt lehetett látni már jópár hete. Új kurzusokat indítottak. Ezt bővítésnek állították be, szerintem azonban leépítik a vendéglátói és a fodrász képzéseket. Azok nem hoznak eleget a konyhára, nem vonzzák a diákokat.
A negyedév utolsó napján 8 főállású tanártól vált meg a sulim. Ebből négyet tudok név szerint, azok mind a vendéglátás részlegen voltak, egy olyan, aki tanárnak csapnivaló, de ha megtalálja vele a hangot az ember, akkor jó fej, egy jó, egy nagyon jó (a kedvencem!!!!) és egy olyan, aki engem nem tanított.
Az indított kurzusokat valószínűleg végigviszik még, de a követelmények érezhetően szigorodnak. Ennek én örülök, a suli viszont inkább arra játszik, hogy a diákok is mielőbb kikopjanak és mielőbb megszabadulhassanak a tanároktól, berendezésektől.
Tegnap kaptam egy levelet, amiben megfenyegettek azzal, hogy ha nem fizetem be a tandíjhátralékomat 72 órán belül, akkor feljelentenek a bevándorlási hivatalnál. Felhívtam őket, hogy akkor ezt most mégis hogy gondolják, hiszen én részletfizetést kértem és kaptam, annak meg messze nincs határideje. Az volt a válasz, ez az új eljárás, minden részletfizetőnek ment ilyen levél, csak fizessem be határidőre a pénzt, minden OK. Én meg mondtam, hogy nem tudom értékelni a hozzáállásukat, és nem szeretem, ha ok nélkül fenyegetnek.
Tudom, hogy van a suliban egy magyar lány, aki olvassa a blogot. A fentiek fényében gondold át, hogy ebben a suliban akarsz-e tanulni, illetve a fenti információ nem olyasmi, amit a suli vezetői szeretnének, ha elterjedne, szóval nem tőlem tudod. :)
Amint újabb híreim lesznek, beszámolok.

6 megjegyzés:

Unknown írta...

Ez durva ...
Remélem, elrendeződik minden és simán megoldod.

Névtelen írta...

Ja biztos megoldod, hiszen Te vagy a legügyesebb , legokosabb és nem utolsó sorban a legszebb, saját bevallásod szerint. Nos ahogy mi látjuk: szánalmas, lusta, kibírhatatlan, lassú, okoskodó. sokkal jobb lenne a világnak, ha egyáltalán nem léteznél.

Encók írta...

Van igazság abban, amit írsz. Valóban lassú vagyok. Lusta is egy bizonyos mértékig, soha nem tagadtam. Kibírhatatlan? Hát azért vannak, akik kifejezetten keresik a társaságom, nyilván ti nem. Maradjuk annyiban, hogy megosztó személyiségem van. :) Okoskodó? Abban is van valami, elismerem. :) A szánalmassal nem értek egyet, erről vitatkozhatunk.
Amúgy gratulálok a bátorsághoz, ami egy névtelen megjegyzéshez kellett. :D
Csak érteném, hogy mi a fenéért olvassátok, ha ennyire utáltok? Szabad akaratotokból bosszankodtok olyasmin, amit egyszerűen el lehetne kerülni. :D

Névtelen írta...

Szia Enikő!
Látod, hogy sokan olvassák a blogodat. Néha elmúlik néhány hét, de akkor visszamenőleg mindent
elolvasok. Biztosan sokan vagyunk így. Nagyon drukkolok neked,
hogy minden szempontból minden
szuperül alakuljon.
Felnézek rád.
Üdv Balázs János

Encók írta...

Köszönöm, János. Jól esnek a szavaid. Teszem a dolgom, igyekszem alkalmazkodni a változásokhoz. :)
Veled mi újság?

Koroknai Bence írta...

"Névtelen írta...
Ja biztos megoldod, hiszen Te vagy a legügyesebb , legokosabb és nem utolsó sorban a legszebb, saját bevallásod szerint. Nos ahogy mi látjuk: szánalmas, lusta, kibírhatatlan, lassú, okoskodó. sokkal jobb lenne a világnak, ha egyáltalán nem léteznél."

Kedves Encók!

A fenti sorokkal ne foglalkozzál! Nincs igaza semmiben az illetőnek. Ügyes, okos és szerintem szép is vagy! :)))
Sok kitartást neked az álmaid megvalósításához Ausztráliában! Én drukkolok neked!

Bence (Oxford)