Igen,  meggyógyultam, sőt már vissza is estem és újra meggyógyultam. :)

Sok újság nincs. Lassan mindenem meglesz a lakásban, amire szükségem van. Egyelőre minden pénzem olyan kiadásokra megy, amiket vagy halogattam vagy a lakással, esetleg az egészségemmel kapcsolatosak. Ha már veszek valamit, minőségi dolgokat szeretek venni. Akkor is, ha sokkal többe kerül, mint a gyenge minőség. Hosszú távon jobban megéri. 

Tegnap járt nálam a vonatos barátom. Időnként egymásnál vacsorázunk, most én voltam a soros. Nagyon fancsali képet vágott, mikor letettem elé egy vekni kenyeret. Aztán levette a tetejét és ott gőzölgött benne a leves. Egész más lett az arckifejezése. :) Tegnap nem volt jó idő, így pont jól jött a csülkös lencseleves, amit kapott. :) Vitt belőle haza is. Meg az édességből is. Jól sikerült este volt ismét.

A munka is egész jól megy. Már sokszor van, hogy egyedül vagyok napokig a részlegemen. Nyilván nem olyan napokon, mikor le van foglalva az egész étterem meg rendezvények is vannak, hanem a csendesebb napokon, de akkor is egyedül vagyok. Először, nagyon meg voltam ijedve, de ha nem lennék képes rá, nem osztanának be így. Már több, mint 3 hónapja ott vagyok, a próbaidő valószínűleg letelt és a főszakács azt mondta, végigcsinálhatom ott az egy éves programot, amin végig kell mennem. Tovább egyelőre nem jutottunk, a papírmunka nincs még meg, de húsvét után azt is el akarom intézni.

A vízumomról szerencsére még semmi hír. Minél tovább tart, annál jobb nekem.

A barátom, akinél Cairnsben jártam, hamarosan visszaköltözik Új-Zélandra, jó lenne meglátogatni ott is. :)

Nem szeretem

Az időjárást. Ilyenkor sehogy sem jó. Fáradtan hazajövök, fázom, betakarózom, aztán arra ébredek, hogy melegem van, kitakarózom, aztán fázom, betakarózom, melegem lesz és így tovább. A dolog folyománya egy jó kis megfázás.

Az utóbbi napokat Alogopyrinnel dolgoztam végig, ma meg holnap szabadnapos vagyok és ezt a két napot 70%-ban ágyban töltöm. Találkozókat lemondtam, teázok, izzadok, olvasok és -remélem- gyógyulok.

A betegség sose jön jókor (iskoláskor után), de most épp zajlik a Food&Wine Festival Melbourne-ben, aminek néhány eseményére jó lett volna kilátogatni, és nem mellesleg az étterem meglehetősen forgalmas most, és ez próbatétel azoknak, akik gyakorlat nélkül kezdtek ott, mint én.

A vezetőség rájött ugyanis, hogy túl sok gyakorlatlan ember túl sok időt vesz el a gyakorlottaktól. Sok a kérdés, arra sok idő válaszolni, nem hatékony a munka. Ezt megszüntetendő azon gondolkodnak, hogy lecserélik a gyakorlatlanok egy részét. Ez nem megy majd egyik napról a másikra. És én meg is lettem dicsérve. Azért van bennem egy kis félsz így is. Megteszem, amit tudok, a többi nem rajtam múlik. A munkát továbbra is szeretem, sokat tanulok.

Részletek

Nem is tudom, hol kezdjem.

2011 sok fontos és pozitív változást hozott nekem.

Minden nagyjából egyszerre történt, így nem tudom az "elején" kezdeni a mesélést.

December 25-én beadtam az online pályázatot (Bertók Zolinak ezúton is köszönöm a segítséget) a graduate vízumra. Ez másfél évre szól majd, most egy áthidaló vízumon vagyok, amíg elbírálják a pályázatot. Teljes munkaidőben dolgozhatom, tanulhatok, azt csinálok, amit akarok a törvény keretein belül. Ez nagy lépés, főleg, a munkavállalási rész.

Járt itt a testvérem ismét.

Ezúttal 2 hétre jött. Szerencsére a legjobb barátjával, így nem volt gond, hogy csak 2 napot tudtam vele tölteni. Jobb lett volna, ha több időnk van, de én dolgoztam. Ami időt együtt tudtunk tölteni azt igyekeztünk kihasználni. Szerintem jól érezte magát. Miután elment, honvágyam volt, és hiányzott a család is nagyon, de már visszarázódtam a hétköznapokba. Míg itt volt, sokat segített nekem. Nem főzött-mosott-takarított, hanem elment nekem megnézni a használtáru-boltba a hűtőt, porszívót, ilyesmit. Két barátom pártfogásába vette a fiúkat és több időt töltöttek velük, mint én. Így aztán a képeken, amiket csináltak, én alig szerepelek, a barátaim annál többet. :) Egy kép, amin én is vagyok. :)

Míg a fiúk itt voltak, nekem szállást kellett keresnem. Ahogy felvettek az étterembe, nem csak a munkahelyemen mondtam fel, hanem a házinénimnél is. Január végéig kellett szállást találnom, eléggé be voltam szorítva idővel. Ki is vettem az első és egyetlen lakást, amit megnéztem. Sokkal közelebb van a munkahelyemhez, napi kb 40 percet nyerek. Két 15 órás műszak között nem mindegy menyit tudok aludni.

A lakás egy hálószobás, ez itteni nyelven azt jelenti, hogy van egy nappali meg egy háló. Picike fürdőszoba és konyha. Egy embernek elég, kettőnek már csak akkor, ha szekrényeket is vesznek bele. A beépített szépen elnyelte az én ruháimat, de még egy emberéhez már nem lenne elég.

Azt sem mondhatom, hogy nagyon tiszta lenne. Eléggé le van lakva, de ez most annyira nem zavar.

Az a lényeg, hogy egyedül vagyok. Nincs a közelemben senki. Nem kell kerülgetni senkit. Egész más lett az életminőségem. Nekem megéri, hogy többet fizetek, de egyedül lehetek.

Még nem teljesen laktam be, de jó úton vagyok.

Az utolsó nagy témakör a munkahely.

Szakács vagyok egy jó nevű étteremben. Már 5 teljes hete! :) Mindjárt a második napon volt is egy balesetem, sikerült levágnom a körmöm. Erről lesz a bejegyzés alján egy kép, csak erős idegzetűeknek. Szerencsémre a következő 2 nap szabadnapos voltam, így volt ideje kicsit gyógyulni, mielőtt visszamentem dolgozni. A tesóm annyit mondott rá, hogy "láttam már rosszabbat is, elfertőződve nincs, szerencséd volt, a körömágy nem sérült, vissza fog nőni. Vigyázz magadra". Jó is egy orvos a családba. :)

A részleg neve, ahol vagyok 'cold larder', ez a hidegkonyha. Itt készülnek a saláták, előételek. Van krumplisaláta, tésztasaláta, zöldsaláta, polipsaláta, sok minden. Amit mi kiadunk, az mind hideg, de azért előtte meg kell főzni a cuccost. Jól érzem magam. Néha nehéz. Van, hogy egyszerre jönnek a vendégek, és megbombáznak minket a rendelésekkel, van, hogy majdhogynem unatkozunk. Pont tegnapelőtt volt egy ilyen kemény napunk. Ketten voltunk, az előkészületekkel sem voltunk kész, mikor megjött a tömeg. A másik lányt ráadásul a főszakács lefoglalta fél napig, félig egyedül kellett volna mindennel elkészülnöm. Persze, hogy megcsúsztunk. Másik részlegekről kaptunk segítséget, ami nagyon jó volt, de ők meg nem tudták mit és hogyan kell a tányérra tenni az egyes ételekhez. A plusz kezek így is jól jöttek. Aznap nagyon rosszul éreztem magam. Másnap minden kész volt időre, és szépen egymás után jöttek a rendelések, semmi gond nem is volt. Az tök jó volt.

A részlegen személyi változások is voltak. A főnökünk kilépett, kaptunk helyette egy idiótát. Elvileg 12 év tapasztalata van, de én mondtam neki, mit csináljon. Miből mennyit kell rendelni, hogy kell listát írni a másnapi tennivalókról stb. Két és fél hét után fel is adta, nem jött többet. Amihez csak nyúlt, rosszul sült el. Rengetegszer lecseszték, joggal.  Aztán kaptunk egy másik főnököt, aki sokkal jobb, de azért ő is elkövetett pár olyan hibát, amivel rombolta bennem, a "hű, de jó szakács" image-ét. Engem is fenyegettek kirúgással a lassúságom miatt, de miután másnap megrendelték nekem az egyenruhát, ezt nem vettem véresen komolyan. Igyekszem, ahogy tőlem telik, minden nap gyakorlással egy kicsit jobban megy. Élvezem, amit csinálok. Barátkozom a többiekkel, igyekszem része lenni a társaságnak.

A heti munkaidő 60-65 óra. Túlórát nem fizetnek, hétvégét sem. Mégis jó, mert jó a hangulat és sokat tanulok. Nem tudom, mennyi a próbaidőm, de mindent megteszek azért, hogy maradhassak.

És a kép a mutatóujjamról.

Új

Új év, új munka, új vízum, új szállás.

Zajlik az életem rendesen, "meghalni sincs időm". Amint lesz egy kis szünet, írok bővebben.

Boldog Karácsonyt!

A cím bepötyögése után, akár félre is tolhatnám a billentyűzetet, de nem teszem. Tessék csak szépen olvasni. :D

Az elmúlt egy hónapban rendesen felpörögtek az események körülöttem. Csupa jó dolog történt.

Miután megkaptam az értesítést, hogy a szakmaelismerésem sikeres volt, bementem a suliba is elújságolni azoknak a tanároknak, akik mindig érdeklődtek, hogy mi újság velem.

Az egyik tanár mondta, hogy egy étterem nemrég nyitott újra, új tulajjal, teljesen nulláról építik fel a konyhai személyzetet. Hmmm. Nem hangzik rosszul. Még aznap meg is találtam a hirdetésüket az egyik újság gasztronómiai mellékletében. Másnap frissítettem az önéletrajzom és beküldtem.

Vártam, vártam, semmi. Közel egy hét eltelt, mikor ismeretlen számról hívtak. Az étterem. És innentől regényes kicsit a sztori. Mondtam, másnap be tudnék menni interjúra. Ő másnap nincs bent, mi lenne harmadnap. Jó, mondom, de 4-ig dolgozom. Nem baj, menjek utána. Ebben maradtunk.

Pár órával később hívnak a munkahelyemről, hogy másnap be kellene mennem dolgozni, valaki beteg. Basszátok meg, ez már a második (és egyben utolsó) szabadnapom a héten, mikor behívtok. Egy csomó intézni valóm van, most át kell szerveznem az egész napom. Adj fél órát, visszahívlak. Visszahívtam, OK, bemegyek holnap, de akkor nekem harmadnap pontban 4-kor lépnem kell, egy perccel sem később. OK, OK, megoldjuk, csak gyere.

Milyen jó is, hogy nem a szabadnapomra beszéltem meg az interjút. :)

Az interjú egyébként kb 15 perc volt, kicsit beszélgettünk, körbevezettek a konyhán. Őszintén elmondtam, nincs sok tapasztalatom, de nagyon szeretnék tanulni. Szimpatikusak voltunk egymásnak, behívtak próbanapra egy hét múlvára. (Addig nem volt tervezett szabadnapom.) Az a 15. nap lett volna, amikor szabadnap nélkül dolgozom, el is határoztam, hogy előző nap beteget jelentek, és pihenek a próbanap előtt.

Kicsit utánanéztem közben az étteremnek meg a két szakácsnak, aki interjúztatott. A főszakácsot Ausztrália 10 legjobb szakácsa között tartják számon, a helyettese a melbourne-i Windsor Hotel főszakácsa volt évekig, mellette tanít is. Az étteremnek pedig igen jó híre van.

Valamikor hét közben mondja a főnököm, szombaton éjjel kellene dolgoznom. Hát, megoldható részemről, ha a csütörtököt odaadod cserébe. Legyen. Így nem kellett beteget jelentenem, pihenhettem egy nap. Időközben a melóhelyemre kihívták a késélezőt, amire lecsaptam és bevittem a saját késeimet is megéleztetni. :)

A próbanapomra reggel 10-re kellett mennem és este 6-ig tartott (volna). De este 10:20-kor lett vége. Sikerült a lehető legforgalmasabb napon mennem a karácsony előtti szezonban. :) Oda is jöttek hozzám vagy háromszor, hogy nem mindig ilyen ám, ez most nagyon-nagyon forgalmas nap. Volt is sírás, kiabálás, átkozódás a konyhában. Én mondtam, jó, hogy a "legrosszabbat" látom először. Legalább tudom, mire számítsak. :) Azt hiszem ez a válasz, meg, hogy szó nélkül maradtam, amíg kellett, jó benyomást tett rájuk, mert azzal váltunk el, hogy akkor én másnap felmondok, és januárban ott kezdek. MEGKAPTAM AZ ÁLLÁST!!!!

Következő héten bementem még a részleteket megbeszélni. Permanent full time. Vagyis alkalmazott leszek, nem alkalmi munkás, jár fizetett szabadság is. Nem órabérben fizetnek, hanem fizetést kapok. (Vagyis a túlórákat nem fizetik.) A kezdőfizetésem magasabb lesz, mint amit most kapok. 3 hónap múlva tárgyaljuk újra a teljesítményemtől függően. Egyenruhát biztosítanak.

Valaki odaföntről mosolyog rám. Egy csomó "véletlen" alakult úgy, hogy ez a meló összejöjjön.

Megfogtam az isten lábát, most már csak erősen kell kapaszkodni. :)

Nem lesz könnyű meló. Sőt. De meg fogom tudni csinálni! :)

A próbanap után mikor mentem dolgozni, közöltem a hírt a közvetlen felettesemmel, hogy akkor én december 31-gyel kilépek. Nem nagyon jutottak szóhoz. Kérdezték, jobb állást kaptam-e, mondtam igen, gratuláltak. Miután velük beszéltem, felhívtam a tulajt is, vele is közöltem a hírt. Próbált alkudozni, hogy maradjak még pár nappal tovább, de mondtam, nem lehet, kezdek a másik helyen. Kérdezte, mit fogok csinálni, mondtam, szakács leszek. Tudja, hogy konyhán akarok dolgozni, nem is próbált tovább győzködni. Azért a közvetlen főnökömet felhívta és utasításba adta, hogy december 31-én éjjeli műszakba osszon be. Hát ez legyen a legnagyobb öröme. :D

A közvetlen főnököm rendes volt, erre a hétre kaptam 3 egymást követő napra szabadnapot. Benne a születésnapommal (ezt mondjuk ő nem tudja).

Még 5 műszak náluk, aztán januártól az új hely.

Időközben felmondtam a szobámat. Nem tudom még, hova költözöm, nem volt időm szállás után rohangálni, de január végén költöznöm kell. Nagyon várom már. :)

És jön a tesóm is látogatni. Sok időnk nem lesz együtt, de akkor is itt lesz. :)

Az ideiglenes lakosi vízumhoz összegyűjtöttem minden papírt. Holnap nekiállok kitölteni az elektronikus nyomtatványt.

Ház ez történt az elmúlt egy hónapban.

Nagyon boldog vagyok, nagyon jól alakulnak a dolgaim. :)

Boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag Új Évet kívánok mindenkinek.

Hír

Megtanultam, hogy fáradtan nem jó blogot írni, mert amúgy is nyers stílusom bicskanyitogatóvá válik. :(
Szóval csak röviden: A szakma-elismertetés első lépése sikeres volt. Nagy köszönet volt főnökömnek  és a tanáraimnak a segítségért. Ez azt jelenti, hogy pályázhatom ideiglenes lakosnak, ami további kb. két év itt tartózkodásra jogosít majd.
Nagyon boldog vagyok most. :)

Külsőségek

Ausztrália más világ. Nagyon különbözik Európától. Nem egy kiforrott, hagyományokkal rendelkező társadalom. Megkockáztatom, hogy a fegyencmúlt még mindig érezteti hatását.
Attól, hogy extrém módon nézel ki, még kaphatsz munkát, lehetsz jó szakember. Ezzel sokan élnek is.
Ausztráliában nagy divat a testmódosítás. A tetoválás, a piercing és a legújabb divat a fülcimpa kinyújtása egyre nagyobb karikák behelyezésével.
Nekem a tetoválások tetszenek. (Van is.) Nem mind, de sok. Az egész kart, lábat, testet fedők és a feliratok általában nem, de a kisebb darabok nagyon is. Ha szép a minta, szépen van megcsinálva szerintem nagyon mutatósak tudnak lenni. Még a "ribancrendszámok" is. :) A nagy, színes tetoválásokat sokszor nehéz kivenni, és egész közelről kell tanulmányozni, ha látni akarod, mit is ábrázol. Egyszer láttam egy fiút, akinek a teljes karja tetoválva volt fraktállal. Na az olyan volt, hogy először azt hittem ing van rajta, aztán rájöttem, hogy nem, és csak ámultam. Nagyon jól nézett ki.

A piercingek egy része is tetszik. Az orrpiercing például nagyon szép, ha szép az orr, amibe teszik. (Kár, hogy én nem bírnám elviselni.) Pár napja láttam egy lányt, akinek az arcán lévő gödröcskékben volt (vagy azok helyén). Jól állt neki. Mint sok mindenből, ebből is a kevesebb sokszor több. Ha sok van, az már nem tetszik. Amikor látok egy agyonpiercingelt egyedet karikával az orrában, mindig az jut eszembe, hogy lehetne láncon vezetni, mint egy ökröt. :) Gonosz vagyok, tudom. :) Ami még nem tetszik, amikor egy fiú/férfi köves fülbevalót hord. Tessék megmaradni a karikánál, playboy nyuszinál stb, a kövek a nőket illetik! :)
Ami egyáltalán nem tetszik, viszont egyre sűrűbben látom, az a fülcimpa kitágítása. Ez már a dokumentumfilmekben sem tetszett. Valamelyik afrikai törzsnek a szokása eredetileg, ha jól emlékszem.

A következő külsőség, amit említek, csak egy hétre szól. Ez a nők kiöltözése a lóversenyre.

A hölgyek szeretnek ilyenkor koktélruhában és kalapkölteményben pompázni. Ezzel alapvetően nem is lenne baj, csakhogy ezeket a ruhákat nem elég felvenni. Viselni is tudni kell(ene). Ez már problémásabb. Aki egy üzemben dolgozik a futószalag mellett és általában farmerben meg melegítőben jár, az slampos lesz koktélruhában is. Tegnap munka közben jó alkalmam volt megfigyelni sokukat. Volt, akin egy szép narancssárga ruha volt, a sminkje meg rózsaszín, jó erős rúzzsal. Agyon is csapta az egész megjelenését. Egy másik hölgy úgy nézett ki, minta átszabatta volna a pongyoláját az alkalomra. A kiöltözöttek nagy része feszengett és kényelmetlenül érezte magát. Félreértés ne essék, én sem tudnék viselni ilyen ruhát, de legalább nem is veszem fel.

Azt már nagyjából megszoktam, hogy reggel munkába menet a kiskosztümhöz edzőcipőben vannak a nők. Bent az irodában majd átveszik. (Mondjuk jobban nézne ki, ha balerinacipőben mennének be dolgozni.) De egy férfinek öltönyhöz edzőcipő? Hát ennyire kényelmetlen az ő cipője is? És magas a sarka? Sokszor látok egymáshoz sem stílusban, sem színben/mintában egymáshoz nem illő ruhadarabokat hordani. Igénytelenségnek mondanám. Pedig nem drága itt öltözködni, ha nem ragaszkodsz az új ruhákhoz. "Opshopokban" fillérekért cserélheted le a ruhatárad.
Az utolsó témám a kövérség. Melbourneben rengeteg a kövér ember. Ha turistaként jössz, lehet, hogy nem tűnik fel, mert nem ezt nézed, de pár hét után elkezd szemet szúrni. Említettem néhányszor, hogy kövér voltam, szóval tudom milyen érzés (Európában) kövérnek lenni. Én igyekeztem olyan ruhákat hordani, amik az "ápol és eltakar" kategóriába esnek. Sokat hordtam nadrágokat és tunikaszerű felsőket. És mit látok itt? Tegnap egy szép arcú fiatal lány olyan combokkal, mint a derekam, testhez simuló miniruhában. Sokszor látok minden kis hurkát mutató szűk ruhában meglehetősen testes nőket, férfiakat ing alól kilógó pocakkal. Nem tudom eldönteni, hogy az önbizalmuk nagy-e, vagy az önkritikájuk hiányzik, de ízlésük biztos nincs.

András kérdésére

Írtam már erről, úgy tűnik nem volt egyértelmű.

Az, hogy ausztrál sulit végeztem elvileg egységes tananyag alapján, elvileg ellenőrzött körülmények között, nem jelenti azt, hogy Ausztrália által elismert szakmám van. A szakács kétkezi szakma, jogosan várnak el szakmai gyakorlatot ahhoz, hogy elismerjék, szakács vagyok.

Január elseje előtt ez úgy történt, hogy a munkahelyed írt (te megírtad és aláírattad) egy levelet, amiben leírták, hogy mettől meddig dolgoztál (minimum 900 óra), milyen beosztásban és mik voltak a feladataid. Ha ez megfelelt, megkaptad a szakma-elismerést és boldog voltál. Ha nem volt elég pontod, kértél ideiglenes vízumot és dolgoztál legalább egy évet a szakmádban, akkor már elég volt a pontod, jelentkeztél állandó lakosi vízumra. Nyilván találni munkahelyet sosem egyszerű, de a bürokratikus részt letudtad.

Most ez úgy működik, hogy továbbra is kell a levél, amiben heti részletezéssel kell megírni, hogy mikor dolgoztál, legalább fél évet heti minimum 16 órában, milyen beosztásban, milyen feladatid voltak. Tehát nagyon hasonló levél, kicsit részletesebb, és kevesebb ledolgozott óra is elég. Ha ez jó, akkor a Job Ready Program vár rád és jelentkezhetsz az ideiglenes lakosi vízumra.

A Job Ready Program alatt egy teljes évet kell teljes munkaidőben minimálbéren ledolgoznod. Naplót kell vezetned a munkanapjaidról, amit aláír a főszakács. A szakma-elismertető hatóság, ha úgy tartja kedve, kijön és ellenőrzi, hogy valóban olyan munkát végzel, ami a végzettségednek megfelel. Pl. nem mosogatni vagy ott, hanem tényleg főzni. A program keretében el kell végezni egy 2 napos tanfolyamot, ami irreálisan drága, majd a végén egy gyakorlati vizsgát kell tenni (szintén nagyon drágán). És ha mindez megvan, akkor és csakis akkor ismerik el a szakmádat.

Az ideiglenes vízum másfél évre szól. Amennyire tudom, az elbírálás kb egy év.

Azt nem tudom, hogy a programot el lehet-e kezdeni, míg vársz a vízumra. Ha nem, akkor mire elkezded, már másfél éve a szakmádban dolgozol, mire elvégzed, van 2,5 év gyakorlatod, ami nem rossz. Mégis van két igen nagy buktatója:

· Találni egy olyan munkahelyet, ami teljes munkaidőben alkalmaz szerződéssel. Akkor is ledolgoztatja és kifizeti a 38 órádat, ha éppen pang az üzlet, elenged fizetett szabira, ad betegszabit, túlórát fizet, ha arról van szó stb. A vendéglátásban ez csak nagy éttermekben és szállodákban van így, kisebb helyeken alkalmi munkásokat alkalmaznak. Az alkalmi munkást úgy értsd, hogy egy helyen dolgozol, de csak akkor hívnak, ha van munka. Semmi extra nem jár (szabi, betegszabi, túlórapénz). Ezért cserében elvileg magasabb az óradíj.

· Az álommunkahely ki kell, hogy fizesse a minimálbért neked. A minimálbér elég jó pénz. Nem is nagyon kapod meg. Nem tudom, hogy oldják meg a cégek, hogy papíron sem kapod meg a minimálbért, de így van. A fizetési papírodon le van írva feketén-fehéren, hogy az óradíjad mekkora, és ez a minimálbér alatt van. Érdekes egy ország ez. Magyarországon ezt tudtommal úgy oldják meg, hogy papíron megkapod a minimálbért, de többet dolgozol, a túlórát meg nem fizetik ki.

Szóval ezek kellenek, és ezt nagyon nehéz összehozni.

Hogy minek kell megfelelni egy munkahelynek, hogy szponzorálhasson, azt nem tudom pontosan. Két dologban vagyok biztos: Működő és nyereséges üzlet kell legyen, ami ki tudja termelni a szponzorált bérét és alaposan és elfogadhatóan meg kell tudni indokolni, miért egy tengerentúli kell az állásra, miért nem jó egy ausztrál.

Ez a rész nekem még annyira messze van, hogy nem foglalkozom vele.

Egyveleg

Ahogy az a bejegyzések sűrűségéből is látszik, mostanában nem eseménytelen az életem.
Sok apróság történik, amiket most sorra veszek.
András nekem (is) ítélt egy blogos díjat, amit köszönök és ami nagyon aranyos és megtisztelő részéről, én azonban galád módon nem adom tovább ezt a vándordíjat 7 másik blognak. Minden ilyen kört megszakítok, bocsi.
Múlt héten volt a ausztrál foci Grand Final-ja. Nem, nem követem az itteni sporteseményeket (sem), ez is csak azért érdekes, mert az egyébként igen békés szurkolók azért ilyenkor meg tudnak kicsit vadulni. Dolgoztam a GF estéjén, és láttam felszakadt szemöldökű szurkolót, akit a győztes csapat drukkere ütött meg. Ez utóbbit később a rendőrök elvitték. Örültem, hogy különösebb izgalom nélkül lement az este, elértem az utolsó vonatomat éjjel egykor. Békésen üldögélek a vonaton, mikor egyszer csak egy nagy BUMM. Valaki heccből hozzávágott valamit a vonathoz, ami az üvegen landolt, pont a fejem mellett. Az üveg szana-szét repedt, de itt is biztonsági üveg van, ki nem törött szerencsére. Azért nem volt jó élmény. :(
Kaptam egy levelet a szakmaelismertetőktől, miszerint OK amit leadtam, de nem elég részletes, nem tudják elfogadni. Kaptam 30 napot, hogy egy részletesebb leírást adjak be. Bármilyen furán hangzik is egy bloggertől, én nem igazán szeretek írni. A levél, amit leadtam, főleg felsorolást és egy mondatos pontokat tartalmaz. A levelet, amit mintának használtam, pár hónappal ezelőtt minden további nélkül elfogadták. Nekem más az elbírálóm, úgy látszik, ő szereti a hosszú körmondatokat. A dologban az az érdekes, hogy Ausztrália számára igazából nincs tétje annak, hogy most megkapom-e ezt a papírt. Ha megkapom, az csak azt jelenti, hogy kb 2 évet maradhatok még. Ha nem vagyok elég jó, a job ready program feltételeinek úgysem tudok megfelelni, akkor pedig nem marad kiskapu a maradásra. Annak, akinek a levelét mintának használtam, még az előző rendszer szerint adták meg az igent, vagyis nem kell keresztülmennie a programon, kereshet egyből szponzort.
Tegnap volt a diplomaátadó ünnepségem. Képek lesznek, csak el kell mennem a suliba elkérni őket, meg a többiektől is, mert én biza egyet sem csináltam. Néhány emberrel valószínűleg most találkoztam utoljára. :( Jó volt beszélgetni régi tanárokkal is. Most már ugye nem tanár-diák viszony van, hanem egyenrangú felek vagyunk, magánemberek. Kérdezgették, mihez kezdek most, elsírtam ezt a leveles dolgot, és az egyikük felajánlotta, hogy feljavítja a levelem, menjek be hozzá mikor időm van. Ha nem hívnak be dolgozni kedden, akkor megyek. Mielőbb be akarom küldeni az új levelet.
Duncan barátom már eleve pityókásan jött, majd benyakalt egy csomó pezsgőt. Rendesen részeg volt, mikorra vége lett az ünnepségnek. Mondjuk nekem is lecsúszott jópár pohár bor. Elvileg az egyik tanárunkkal mentünk volna még inni, de lemondta, így csak ketten mentünk tovább egy bárba, ahol folytattuk az italozást. Duncan annyira elázott, hogy a diplomáját rám bízta, hogy hozzam haza, mert akkor legalább nem veszik el. :) Ma kaptam tőle egy sms-t, hogy ugye nálam van a papírja? :D Mondta, hogy az ünnepség alatt azon gondolkodott, hogy két évet járt a suliba, de gyakorlatilag alig 1-2 ember van, akit ismer. Úgy igazából. Nem csak a nevét tudja, hanem ismeri az életét, gondolatait az egyéniségét. Én azon csodálkoztam, ezen ő miért csodálkozik. Mióta osztálytársak lettünk, gyakorlatilag minden idejét velem töltötte a suliban. Előtte meg az amerikai lánnyal. Már meg is van a 2. :)
Nézegettem a cuccaimat. Olyan szemmel, hogy hogy fogok pakolni, mikor költözöm. Jó, persze, még nem most lesz, de pár hónapon belül mindenképpen. Akár Melbourne-ön belül, akár Ausztrálián belül, vagy ne adj Isten, vissza Európába, össze kell pakolni, selejtezni kell. 2 év alatt sok cucc gyűlt össze. Belefér az egész egy kocsiba még mindig (a könyvespolcot leszámítva), de akkor is jó kis munka lesz mindent összerakni. Ha Európa lesz a végén, akkor bajban leszek. Jó nagy lesz a postaköltségem.
Munkahelyen is voltak történések. A supervisorom elutazott. 7-8 hétig nem lesz. Ahogy kitette a lábát, sokkal nyugisabb minden. Ő valamiért jónak látta, hogy fenntartson egy feszültséget az emberekben. Bennem legalábbis biztos. Egyik szavával ugyan ütötte a másikat, de akkor is. Ilyenekre gondolok, hogy mikor odakerültem, nekem mondták, hogy itt állandóan keresnek embert, mert nagyon nagy a fluktuáció. Ő azt mondta, csak azért vettek fel, mert a tulaj barátjának barátja vagyok, egyébként nem kell ember. 3 hét múlva felvettek még egy embert, csak ment nem kell. :) Mondta, hogy az éjszakai műszakért felelős srác nem kedvel engem. Ebben lehet valami, ugyanakkor az a srác többet segített nekem, mint ő. Elintézte nekem azt, hogy ne kelljen éjszaka dolgoznom. Nekem ez azért jó, mert itt nincs éjjel tömegközlekedés, a taxi meg 2 órai bérembe kerül. Persze lehetne mondani, hogy azért intézte így, hogy ne kelljen velem dolgoznia. De ennek kicsi a valószínűsége, ugyanis ezen a héten van utoljára, szóval neki igazából már nem oszt, nem szoroz.

Két év

Sokat tűnődtem azon, mit írjak. Aki követi a blogot, az nagyjából képben van az életemmel úgyis. Egy összegzés mégis kell. Magamnak, ha másnak nem is.
Sok minden történt velem a két év alatt. Sokat változtam. Sokat tanultam. Az iskolában is, az élettől is. Egy nagy leckét nem vagyok hajlandó megtanulni, akárhányszor esem is pofára. Megbízom az emberekben. Borzasztó naiv tudok lenni. :)
Mostanában sokan kérdezték hiányzik-e Magyarország. Pár dolog igen. A gesztenyepüré például, de azért annyira nem, hogy hazavágyjak. Ha Budapestre gondolok, mindig a Ferenciek terén a 7-es busz megállója jut eszembe a Jégbüfé előtt. Sokat álldogáltam ott. Gyönyörű az az épület. Talán a legszebb a fővárosban.
Felhívtam a nagymamámat a születésnapjára, ő azt kérdezte, hogy bírom a távolságot. Elgondolkodtam azon, mennyire relatív is ez. Mikor gyerek voltam, néha vonattal mentünk a dédszüleimhez. 160 km-t öt óra alatt tettünk meg vonattal. Ő már vásárolni sem tud elmenni, a 16 ezer kilométer számára áthidalhatatlan. A repülőgép viszont alig több, mint egy nap alatt megteszi.
Mielőtt kijöttem, megcsináltam a leckém, felkészültem Ausztráliából. A várakozásaim nagyjából 95%-ban teljesültek. Ausztrália olyan, amilyennek elképzeltem. Nincs kolbászból a kerítés. Ha az ember nem dolgozik, nem jut előre. Viszont ha dolgozik, meg tudja valósítani az álmait. Nem adnak semmit ingyen, de minden elérhető.
Két év alatt sokat fejlődött az angolom. Angol anyanyelvű barátaim időnként elfeledkeznek arról, hogy nekem azért ez a második nyelv és szlengbe váltanak, vagy olyan kifejezéseket használnak, amiket nem értek. Ilyenkor visszakérdezek, és néha megkérem őket, hogy magyarázzák el, mit akartak mondani, igazítsák a tudásszintemhez a szókincsüket, vagy tanítsanak. Azért mikor fáradt vagyok a tudásom leesik olyan alap szintre, hogy az hihetetlen. Duncan barátom mondta, olyankor is hívjam fel nyugodtan, ő már félszavakból ért. :D
Találtam barátokat. Soha nem voltam nagy társasági ember, nem volt sok barátom, most sincs. Aki van, arra viszont tudok támaszkodni. Igyekszem nem visszaélni ezzel.
Elvégeztem egy két éves képzést. Mikor kijöttem teljesen mások voltak a letelepedési szabályok. Az akkori szabályok szerint novemberben beadhatnám az állandó lakosi vízum-kérelmemet. Most arra várok, hogy az ideiglenes lakosit beadhassam és a Job Ready Program-on részt vehessek. Állandó lakosiról csak akkor álmodhatok, ha találok egy olyan munkahelyet, ami szponzorál. Mindig benne volt a pakliban, hogy időközben megváltoztatják a szabályokat. Azért rosszul érint, hogy ennyire megszigorították. Nincs mit tenni, az új szabályokat kell követni.
Sokan felvetik azt is, hogy miért nem megyek férjhez. Hát mert Ausztrália álom, nem rémálom! A problémáim nem megszűnnének, hanem megszázszorozódnának egy érdekházasságtól. Ez akkora áldozat lenne részemről, amit nem fogok meghozni. Pokollá tenném a másik ember életét is. Nem lenne fair.
Nagyon szeretnék már önállóan élni. Azzal, hogy csak egy szobát bérlek egy házban, rengeteget spórolok, de már fuldoklom tőle. Azt hiszem, öreg vagyok már ehhez. :) Ha maradhatok, ez lesz az egyik legsürgetőbb probléma, amit meg kell oldanom.
Szeretem Ausztráliát. Szeretek itt élni. A mindennapjaim sokkal boldogabbak itt. Anyukám eleinte abban reménykedett, hogy nem tetszik majd és hazamegyek. Ő is érzi, hogy jó nekem itt, most már drukkol, hogy maradhassak.
Egyetlen pillanatra sem bántam meg, hogy idejöttem. Életem legjobb döntése volt.
Mindenkinek hálás vagyok, aki hozzájárult ahhoz hogy itt lehessek, és azoknak, akik az itteni életemet segítették/segítik. Köszönöm, barátaim.

Vége az iskolának

Hétfőn befejeztem az iskolát. Minden beadandó beadva, elfogadva, vizsgák megírva, előadások megtartva.
Még két tantárgy eredményére várok, de annyit mondtak már a tanárok, hogy átmentem. :)
Október 6-án lesz a "diplomaosztóm". A magyar diplomámat nem mentem el átvenni, ezt szeretném. Ha elég diák és hozzátartozó fizeti be a részvételi díjat, akkor megtartják az átadót. Péntekig kiderül.
Fura érzés, hogy nincs már suli, de egy nyűggel kevesebb is.
Akikkel összejártam eddig, azokkal ezután is fogok, akikkel meg eddig sem, azokkal nem fogom elkezdeni. :)
Most még a szakmaelismerő hatóság válaszára várok, hogy beadhatom-e a vízumkérelmemet az ideiglenes lakosi vízumra. Míg a levél meg nem jön csak álmodozhatok, nem tervezhetek.

Fogorvos

Hát eljött ez is. Mielőtt kijöttem, rendbe tetettem az összes fogam, de az már két éve volt. Szerdán azt vettem észre, hogy beszakadt az egyik fogam egy lyuk felett. Semmi előjel, semmi fájdalom. Egyből érdeklődtem ismerősöktől megbízható fogorvos után. Két elérhetőséget kaptam, gyors rákeresés a neten, és hívtam is az egyiket. Ez volt pénteken, hétfőre kaptam is időpontot. Juhé.

Dokibácsi megnézte, és azt mondta, kicsit megfúrja, aztán röntgen és meglátjuk kell-e gyökérkezelni. Itt elkezdtek száguldani a gondolatok a fejemben, mert ha gyökérkezelés lesz, az drága, az sem biztos, hogy ki tudom fizetni, de ha meg kell csinálni, akkor meg kell csinálni. És inkább most, mint később. Ugyanakkor, ha akkora a baj, csak fájna, nem? Márpedig nem fáj.Egy ici-picit sem.
Ezen elagyalgattam egy darabig, aztán láttam, hogy már tömi is a lyukat. Nem is értettem. Kérdeztem, mi van, akkor nem lesz röntgen? Ő: azt hittem, nem fogom látni, de láttam, hol a vége, elég a tömés. OK. Az azért gyanús, hogy erősen nézegette a frissen tömött fogam párját a másik oldalon. Kb 3 éve az ugyanúgy a két fog közötti résben lyukadt ki. Nem mondott semmit. Csak remélni tudom, hogy most minden rendben.
A tömésem 2-4-szer került többe (átszámolva), mintha Magyarországon csináltattam volna meg maszek fogorvossal de lényegesen olcsóbb volt, mint amire számítottam. Ausztrália hírhedt a horrorisztikus fogászati árairól.

David elutazott

Igazából már az utazása előtt egy héttel elköszöntünk egymástól, mégis csak most válik véglegessé, hogy tudom, pár óra múlva Shanghaj-ban lesz.
David a legkevésbé sem az esetem. Alacsony, idősebb, mint én, olasz és dohányzik. Mikor ezt elmondtam neki, jót nevetett, és indítványozta, hogy vizsgáljam felül az ideálomat. :)
Nem tökéletes. Messze sem. Mégis ő az első férfi, akit nem akarok megváltoztatni. Tisztelem őt és olyannak szeretem, amilyen. Elfogadom a rossz tulajdonságaival együtt, és ő is engem.
Persze ez nem nagy szó, ha tudja az ember, hogy a kapcsolat csak pár hétre szól, de hiszem, hogy akkor is így lett volna, ha nem megy el.
Nem volt egyszerű a búcsú. Minden perccel, amit együtt töltöttünk csak nehezebb lett. Én megígértem, hogy nem fogok jelenetet rendezni, sírni, ilyesmi. Mikor utoljára találkoztunk ő vágott olyan arcot, mint akit nyúznak. Később, míg vártunk a vonatra, felírta a neveinket egy villanyoszlopra. Nekem csak az a dolgom, hogy időről időre átírjam, ne engedjem eltűnni. Csak, mert ő - saját bevallása szerint - nem romantikus alkat. :D
Nem ígértünk egymásnak semmit, csak azt, hogy kapcsolatban maradunk. Ez rajta múlik. Ő minden elérhetőséget ismer hozzám, én semmit hozzá.
Két év hosszú idő. Mindketten éljük tovább az életünket, nem várunk egymásra. Illetve ilyet egy nő nem tud tenni. Egyszerűen ellenkezik a női nem lényegével. Szóval én várok. Lehet, hogy nem két évet, de míg az érzések tompulnak, biztosan.
Nem merült fel, hogy lemondja vagy elhalassza az útját és az sem, hogy vele menjek. Ez az ő álma, amit végig akar csinálni. Az ő helyében én ugyanezt tenném.
Nem akart érzelmi kötődést. Úgy akart elmenni, hogy nem vágyódik senki és semmi után. Hát ez nem jött be.
Megkért, hogy írjak neki egy cd-t a kedvenc zenéimmel. Megfertőztem őt a Nightwish-sel és Tarja Turunen-nel. Naponta hallgatja ő is.


Olyasmit kaptunk egymástól, amit egyikünk sem felejt el. Akár találkozunk még, akár nem, emlékezni fogunk egymásra.
Minden pillanat ajándék volt, amit vele tölthettem.

Várakozás

Sok mindenre várok/unk mostanság.

• Közel 2 hete beadtam a papírjaimat a szakma-elismertetés első lépéséhez. Még kb. 5 hét, mire elbírálják. Ettől függ, hogy pályázhatom-e az ideiglenes lakosi státuszra.
• Várunk a választási eredményekre. Azt körülbelül lehet tudni, hogy mire számítsunk, ha marad az előző kormánypárt, ha a másik párt alakíthat kormányt sok újabb bizonytalansági tényező jön be.
• Várom, hogy kijöjjenek azok a listák, melyek leírják, hogy az egyes államok mely szakmákat szponzorálják. Ha a szakma-elismertetésem lezajlik, ettől függ, költözöm-e.

Ausztráliának alapvetően az a célja, hogy munkaadók szponzoráljanak bevándorlókat, de megfigyeléseim szerint eléggé ki van szolgáltatva a bevándorolni vágyó a munkaadójának. Sokat nem ugrálhat. Ha az állam szponzorál, sokkal nagyobb az egyéni mozgásszabadság.

Az iskolából 3 hét van még hátra. Várom is, meg nem is. Hiányozni fognak néhányan, a tanulásból viszont kicsit elegem van már. Már lógtam is!!! Egyébként is elvesztettem a legjobb tanulói státuszomat. Egy szingapúri csaj sokkal stréberebb, mint én. :)

Nem minden arany...

Az új munkahely nem egészen úgy alakult, ahogy terveztem, meg ahogy jó lett volna. Alkalmi pozíciót hirdettek, és azt is kerestek. Szóval, mikor nincs munka, akkor nem kell menni. Na, ez nem igazán megbízható bevételforrás így. Mondták, hogy minden héten kedden írjam meg, mikor vagyok elérhető a következő héten, aztán vagy kellek, vagy nem. Én szorgalmasan írtam, munka semmi. Baráti segítséggel találtam mást, ami ugyan messze nem álommeló, viszont sokkal biztosabb. Már nem is írtam a rendezvényes cégnek, hogy mikor tudok menni, mert minek, erre ők írtak, hogy ejnye, no, kellenél jövő héten, tudsz-e jönni. Hát nem. Nem tudok. Nem adom fel a biztosat a bizonytalanért. :(
A másik kis szösszenet, ami ez alá a cím alá illik, hogy találkoztam valakivel. Erős, kiforrott személyiség, aki tud kontrollálni és kezelni a hülyeségeimet. Nagyokat sétálunk és beszélgetünk, élvezzük egymás társaságát. Minden tökéletes lenne, ha nem utazna el pár hét múlva egy 2 éves útra. :(
Ezért a pár hétért is hálás vagyok a sorsnak, nagyon sokat jelent nekem, hogy megismertem őt. :) Ja, és nem, nem a péntek esténkénti bárbéli szórakozásaim egyikén ismertem meg.

Új szórakozás

Most, hogy felszabadultak a péntek estéim, el kell ütnöm az időm valamivel. Egy barátom a belváros egyik pub-jában dolgozik, oda szoktam menni. Egyrészt így tudunk kicsit dumálni, ha ráér, másrészt jókat szórakozom.
Egyedül megyek, kérek valami italt, leülök a bárhoz és várok. Nézegetem az embereket, ahogy jönnek-mennek. Előbb-utóbb odajön hozzám valaki ismerkedni. És itt jön a dolog szórakozás része. Néha olyan jön, akit hamar elküldök, néha olyan, akivel aztán órákat beszélgetünk. Van, aki randira hív, van, aki lelúzerez. Én meg vagy röhögök magamban, és azt élvezem, vagy tényleg jó beszélgetőpartnert fogok ki, és akkor a beszélgetést élvezem. Mindenképpen jól jövök ki a dologból. :)

Munkakeresés

Most egy időre -remélhetőleg hosszú időre- felfüggesztve. :)
Van most egy tanárom, aki a lelkén viseli a diákjai sorsát és mikor kiderült, hogy legalább ketten is munkát keresünk az osztályból, tartott egy önéletrajz-írás órát és kísérőlevelet is írt velünk. Bátorított mindenkit, hogy vigye oda hozzá az önéletrajzát, és ad tanácsokat. Nem kellett kétszer mondani. Elmondtam neki, hogy miket csináltam és ő feljavította a cv-met. Semmi olyan nem került bele, ami nem igaz, de olyan formát és megfogalmazásokat kapott, amit én magamtól nem írtam volna.
Szóval ezzel az önéletrajzzal és kísérőlevéllel házaltam, meg küldözgettem hirdetésekre. Nem túl sok sikerrel. Aztán egyszer csak jött egy email, hogy menjek interjúra. Én meg visszaírtam, hogy nem jó az időpont, nem lehetne-e egy nappal később, mert hogy suli van. Lehet, nem gond.
Az említett tanárral gyakoroltunk az interjúra, milyen kérdések lehetnek, ilyesmi. Ez egy nagy cég, feltételeztük, hogy az interjú egy irodában lesz, és valami HR-essel beszélek majd.
Nem HR-eshez kellett mennem, hanem egyből ez executive head chef-hez. Semmi nem úgy zajlott, ahogy gyakoroltuk, az egész interjú 10 perc volt, még a kabátomat sem vettem le, nem volt hova tenni. :) Kicsit beszélgettünk. Igazából a chef nem is tudta, hogy megyek, meglepetés volt neki. :) A lényeg, hogy behívtak próbanapra. Egyből 8 órára. Megbeszéltük, hogy én suli mellett csak 2 napot dolgozhatom (8-10 óra/nap), nekik ez nem gond.
A próbanapon aztán kérdezgették, hogy érzem magam. Hát jól!!! Madarat lehetett volna fogatni velem. :) 10 chef és két pastry chef (cukrász) dolgozott aznap. Most vesznek fel embereket, hogy betanítsák őket a szezonra. Szóval először csak azok kérdezgettek, akikkel dolgoztam, majd kicsivel dél után jött az egyik sous chef is, neki is mondtam, hogy minden pillanatot élvezek. 3 körül jött a másik sous chef is, hogy akarok-e több műszakot. Hát hogyne akarnék?! :) Szóval úgy tűnik, tetszettünk egymásnak. Aztán a head chef is úgy ment el, hogy akkor ugye jövök még?
A héten megyek újra. Megkaptam a paksamétát, amit ki kell töltenem hogy fizessenek is. :)
Ez egy olyan cég, ami rendezvényekre szállít ételt. Konferenciákra, céges bulikra, esküvőkre stb.
Nekem ez álommunka. Ez volt az a terület, ami leginkább tetszett a hotelban, ahol gyakorlaton voltunk. Adott, hogy mit, hány emberre és mikorra kell elkészíteni. Tervezhető. Egy-egy ételből sokat kell csinálni, nem egy-egy adagokat rendelésre, mint egy étteremben. Egyelőre ismerkedem a rendszerrel, a kollégákkal, az ételekkel, és a mennyiségekkel.

Azzal, hogy ezt a melót megkaptam, a munkám a magyar étteremben véget ért. Sokat tanultam ott, sok segítséget kaptam a tulajtól, hálás szívvel gondolok rá és az ott töltött időre.

Csak röviden

Nem sok minden történik idelenn. :)

Munkát keresek ahelyett, amit ott kellett hagynom. Uborkaszezon van a vendéglátásban, nem a legjobbkor robbant le az a kocsi. Sebaj, lesz valahogy. Pénteken megyek próbanapra. Jó nevű cég, nem sok reményt fűzök hozzá, mindenesetre a késeimet megéleztem. :) Már azzal nyerek, hogy egy napig látom, hogy dolgozik egy ilyen hely. (Rendezvényekre, esküvőkre, konferenciákra stb. szállítanak ételt.) Nekem egyébként is ez a nagy mennyiségben főzés jön be, nem az a'la carte, szóval mindenképp jó lesz. :)
A suliból újabb három tanár távozott. Az egyik engem is tanított. Szerencsére a tantárgy végén ment el, nem közben (öröm sz ürömben). Megértem őket, de attól nekem, diáknak, ez még nem jó.
Teljesen megváltozott a hangulat a suliban. Részben amiatt, hogy a kormány egy csomó dolgot változtatott a bevándorlással kapcsolatban, és újabb nehezítések várhatók, másrészt meg mert a tanárok is állandó bizonytalanságban vannak, az iskola vezetése nem mond semmit, de azért mi érezzük, hogy valami nincs rendben.
És a foci VB-ről. Nem, nem nézem. :) Viszont feltűnt, hogy autókon kis zászlók lengedeznek a Soceroos zászlajával. Nem huligánkodnak, nem vandálkodnak, hanem zászlót lengetnek. Van mit tanulni...

Az iskola

Az iskola profilt vált. Ezt lehetett látni már jópár hete. Új kurzusokat indítottak. Ezt bővítésnek állították be, szerintem azonban leépítik a vendéglátói és a fodrász képzéseket. Azok nem hoznak eleget a konyhára, nem vonzzák a diákokat.
A negyedév utolsó napján 8 főállású tanártól vált meg a sulim. Ebből négyet tudok név szerint, azok mind a vendéglátás részlegen voltak, egy olyan, aki tanárnak csapnivaló, de ha megtalálja vele a hangot az ember, akkor jó fej, egy jó, egy nagyon jó (a kedvencem!!!!) és egy olyan, aki engem nem tanított.
Az indított kurzusokat valószínűleg végigviszik még, de a követelmények érezhetően szigorodnak. Ennek én örülök, a suli viszont inkább arra játszik, hogy a diákok is mielőbb kikopjanak és mielőbb megszabadulhassanak a tanároktól, berendezésektől.
Tegnap kaptam egy levelet, amiben megfenyegettek azzal, hogy ha nem fizetem be a tandíjhátralékomat 72 órán belül, akkor feljelentenek a bevándorlási hivatalnál. Felhívtam őket, hogy akkor ezt most mégis hogy gondolják, hiszen én részletfizetést kértem és kaptam, annak meg messze nincs határideje. Az volt a válasz, ez az új eljárás, minden részletfizetőnek ment ilyen levél, csak fizessem be határidőre a pénzt, minden OK. Én meg mondtam, hogy nem tudom értékelni a hozzáállásukat, és nem szeretem, ha ok nélkül fenyegetnek.
Tudom, hogy van a suliban egy magyar lány, aki olvassa a blogot. A fentiek fényében gondold át, hogy ebben a suliban akarsz-e tanulni, illetve a fenti információ nem olyasmi, amit a suli vezetői szeretnének, ha elterjedne, szóval nem tőlem tudod. :)
Amint újabb híreim lesznek, beszámolok.

Baljós előjelek

Meglátogatott a tesóm. Nagyon vártam, mégis elkezdtem félni az érkezésétől.
A következő dolgok történtek:

1. Úgy megfáztam, hogy csak na, nem volt biztos, hogy rendben leszek, mire jön
2. Amúgy is haldokló autóm váltója (automata) végleg beadta a kulcsot
3. A kocsi miatt le kellett mondanom egy munkát
   
4. Alaposan leforráztam magam
5. Elromlott az idő

Úgy volt, hogy 5 napot tölt itt. Az iskola és a munka mellett nem sok időm maradt volna vele tölteni, ezért megbeszéltük, hogy szünetben jön. Én azt hittem, a teljes két hétre, ő meg azt, akkor sem lesz időm rá, hát csak 5 napra. Péntek éjjel kellett volna elmennie. Stimmelt a péntek is meg az éjjel is, de a 0:45-ös indulás azért inkább csütörtök éjjel. Így történt, hogy az 5 napból 4 lett.
Ezt igyekeztünk tartalmasan kitölteni. Első nap voltunk bent az iskolámban, felmentünk az Eureka Toronyba, kicsit sétáltunk a városban, találkoztunk egy barátommal a munkahelyén, majd vacsizni mentünk szintén barátokhoz. Másnap én dolgoztam, de azért egy séta belefért este a St Kilda beachen meg egy süti az Acland streeten. Jó sokat sétáltunk, fájt is a csípőm már hazafelé. Egész nap talpon voltam, plusz 10+ km-t mentünk. A harmadik-negyedik napra Great Ocean Road volt tervezve, de az esti indulás miatt nem kockáztattuk meg. Ehelyett felmentünk a Skyhigh kilátóba, ahonnan tiszta idő esetén messze el lehet látni. Nekünk nem volt igazán tiszta időnk. :) Útba ejtettük Olindát és a dandenongi erdőt. Szép nap volt. (Itt is köszönet Kriszéknek, hogy anno elvittek oda, meg a telefonos útbaigazításért is. )
Az utolsó nap ajándékvásárlással, tandíjbefizetéssel, lóti-futival telt. Mindketten szert tettünk egy-egy ausztrál kalapra. :) Aztán haza, pakolás, egyre kevesebb beszélgetés, nehezült a szívünk, tudtuk, sokáig nem találkozunk megint. Aztán eljött az ideje az indulásnak. Kikísértem a reptérre, ahol vicces módon mégis ő búcsúzott tőlem, mert el akartam érni az utolsó vonatot, ami hazavisz és visszakísért a reptérbuszhoz.
Így szaladt el a négy nap.
Megjegyzés: Amíg itt volt, végig kabátos idő volt. Ahogy elment, rövidujjassá melegedett. Melbourne nem hazudtolta meg önmagát. :D